József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1982-1983, Szeged

Six.- 16 -kollégisták jól mozgósíthatok. így esetleges további kondicionáló kisméretű tornatermek biztosításával, a megfelelő pályák felújításá­val elképzelhető, hogy a testnevelési órák egy részét is a kollégiu­mokba lehetne telepíteni, továbbá bázisként szerepelhetnének (még ak­kor is ha csak a kollégisták veszik igénybe) a KISZ tömegsport ren­dezvényei számára. Határozati javaslatok L. Az ESB - megfelelő szakemberek bevonásával - féléven belül készítse el az egyetemi sportélet fejlesztésének egy hosszabb és egy tövidebb távú tervét. E tervben nyomatékosan kapjon helyet a tárgyi feltételek javításának módja. 2. Az Egyetem állami vezetése - a megfelelő városi vezetőszer­vek segítségét kérve - tegyen határozott lépéseket, hogy a jövő tanévtől kezdve az uszoda és a Ságvári tornacsarnok, a jelenleginél kedvezőbb körülmények között, az egyetemi testnevelés- és tömeg­sport rendelkezésére álljon. 3. A Testnevelési Tanszék - a nevelési rektorhelyettes irá­nyításával - alakítson ki egységes álláspontot a testnevelés tan­tárgyi követelményeire. El kell érni, hogy ezeket az egységes kö­vetelményeket a karok állami vezetése is magáénak vallja s annak szellemében járjon el. 4. Javítani kell a kollégiumi sportolás tárgyi feltételeit, ezáltal is elősegítve azt a célkitűzést, hogy a kollégiumok a hallgatói tömegsport mozgalom bázisai legyenek. 5. Biztosítani kell, hogy a hallgatók minél nagyobb számban és a lehető legkedvezőbb módon jussanak a testedzési lehetőségekhez, felszerelésekhez. A feltételeket nyilvánosságra kell hozni. Szeged, 1983. április

Next

/
Oldalképek
Tartalom