József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1982-1983, Szeged
Az Egyetemi Tanács Dr.Zánthó Róbert vezető nyelvtanár vezetői megbízását 5 évre «zólóan 28 igen, 1 nem szavazattal elfogadta, 62,száma határozat Rektor: A vonatkozó rendelkezések szerint a Marxizmus -Leninizmus Szakcsoporthoz tartozó tanszékek vezetőinek megbízása minisztériumi* hatáskörbe tartozik, így csupán bejelenteni kivánja, hogy a Szakcsoport vezetőjével, valamint az egyetemi Párt VB-el egyetértésben Dr.Nagy Lajos egyetemi tanárt további 5 évre szólóan a Politikai Gazdaságtan Tanszék vezetésének, Dr.Rácz János egyetemi tanárt további 5 évre szólóan a Tudományos Szocializmus T nszék vezetésének megbízására javasolják, Bartók Mihály: Döntési joga valóban e kérdésben az Egye emi Tanácsnak nincsen, de hogy ne legyen ilyen nagy különbség a tanszékvezetői megbízások egyetemhez való kötődése között, legalább vélemény nyilvánítására legyen lehetősége a Tanácsnak, Rektor: Ismételten megerősíti, hogy a javaslatokat a Szakcsoport vezetőjével, az érdekelt állami és pártszervezet vezetőkkel igen alapos előkészítés után alakították ki, a szükséges előkészítést a rendelkezéseknek megfelelően, kielégítően végezték el. Akadálya ennek ellenére nincsen, hogy az Egyetemi T nács egyszerű szótöbbséggel megszavazza bármely kérdés megtárgyalását, véleményezés céljából napirendre tűzését, Nyilt szavazást kér a tekintetben, hogy a Tanács tagjai elfogadják-e a kát tanszékvezetői megbízásra tett rektori bejelentést. Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással elutasítván a javaslatot, állást foglal a Ma xizmus- Leninizmus Szakcsoporthoz tartozó tanszékvezetők megbízására teendő javaslatnak a Tanács által titkos szavazással történő véleményezése tárgyában. Rektor: Krajkó Gyula rektorhelyettes külföldi vendég fogadása miatt távol van, igy a jelenlévő szavazati jogú tagok száma 28; az egyszerű szótöbbséget 15"igen"jelenti. Fölkéri a Tanács tagjait, titkos szavazással nyilvánítsanak véleményt Dr.Nagy Lajos egyetemi tanár tanszékvezetői megbízásának 5 évre szóló meghosszabbítását illetően. Az Egyetemi Tanács Dr.Nagy Lajos egyetemi tanárnak a Politikai Gazdaságtan Tanszékre 5 évre szóló megbízását illetően 22 igen, 2 nem, 4 t rtózkodom szavazattal nyilvánít véleményt, 63.számú határozat Hévízi Ottó: Tájékoztatást kér, ho< y Dr.Rácz János professzor az utóbbi 5 évben milyen tudományos publikációkat jelentetett meg. Tóth László: 1 jegyzet, 1 jegyzetpótló kiadvány, helyi dokumentumválogatással kapcsolatos publikációk jelentek meg. Hévizi Ottó: A hallgatóknak a véleménye szerint nem elégíti ki ◦kefe az oktatása, a vezetési módszere, a szakirodalom kijelölése és a szemináriumi vitákban a hozzáállása, ezt egyénisége nem teszi lehetővé. Ez a fiatalság véleménye, ezt kívánta nyilvánosan tolmácsolni, hisz a Tanács is ragaszkodik a véleménynyilvánításból,________________________________________________