József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1982-1983, Szeged
BESZÁMOLÓ az egyetemen folyó közművelődési-kulturális tevékenységről Az MSZMP KB közművelődésről hozott 1974» márciusi határozatát egyetemi pártszervezeteink még ebben az évben megvitatták, felmérték a helyi lehetőségeket és tennivalókat. Étkor megfogalmazódott a közös egyetemi cél is: olyan elkötelezett szocialista szakembereket kell nevelnünk az egyetemen, akik képesek szakmai és általános műveltségük, saját személyiségük tudatos, folyamatos gazdagítására, alkalmasak mások művelésére, környezetükben a szocialista kultúra terjesztésére. Egyetemi társadalmi és állami szerveink e határozat, valamint az 1976-os közművelődési törvény alapján igyekeznek elvégezni munkájukat, fogalmazzák meg tennivalójukat. Először 1977-ben tekintette át az MSZMP JATE Bizottsága a közművelődés terén 1974 után tett erőfeszítéseket. A PB-ülésre elkészített anyag megállapította: mind az állami részről /az egyetemi Közművelődési Bizottság felállításával, ennek koordináló-szervező munkája eredményeképpen/, mind a KISZ részéről lendületes kibontakozás kezdődött meg a közművelődés területén. Azóta is működő egyetemi formák mellett /Collégium Artium, Collégium Polytechnikum, Art Kinó, Pilmesztótikai Kör/ a diákújságok, művészeti csoportok, a KISZ Klub sokrétű programja emlitődött pozitívumként. Ugyanakkor megfogalmazódott az la, hogy "KISZ-tagjóinknak csak egy része, némely esetben töredéke élt ezekkel a lehetőségekkel”. Az Egyetemi Színpaddal kapcsolatosan a müsorválusztás egyoldalúságaira figyelmeztetett és zártságát bírálta. Már 1977-ben a közművelődési munka igen fontos színtereként lehetett regisztrálni a kollégiumok /főleg a Móra és a Herman/ sokszínű, kulturális-közművelődési tevékenységét. Reményteljes irányként bontakozott ki a KISZ külső tevékenységében a tanyasi