József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1981-1982, Szeged
- 4 -velező tagozatra 1-1,5 ponttal kevesebb is elegendő. A nappali tagozatra való bekerüléshez szükséges magas "küszöbpontszámok" különösen szükségessé teszik, hogy a fizikai származású hallgatók megfelelő arányú bekerülését hatékony FEB munkával biztosítsuk. Ilyen előkészítő tevékenység a Kar szervezésében 1969 óta folyik. Eredménye, hogy az utóbbi években a felvetteken belül mindig magasabb /36-40 % között/ a fizikai származásúak aránya, mint a felvételre jelentkezettek között. /Fentiekre vonatkozóan 1. a 12., 13., 14. és a 17. sz. táblákat . / 2. Képzési koncepció, képzési alapdokumentum Az Oktatási Minisztérium által kidolgozott és a 102/1979. /M.K. 5./ O.M. sz. utasítással hatályba léptetett "Tantervi Irányelvek" jogászképzésünket uj alapokra helyezte. Az Irányelvek alapján készítettük el jelenleg hatályos Kari Tantervűnket, amely az 1979/80-as tanévvel lépett hatályba és fokozatosan került bevezetésre. A Kari Tanterv részletesen meghatározza az oktatás kereteit.---------------------------------A Tantervi Irányelvekben és más jogszabályokban kitűzött képzési célokat a Kar egységes állam- és jogtudományi alapképzéssel valósítja meg. A képzés nappali-, esti- és levelező tagozaton folyik. Az esti tagozatos képzés az 1980/81-es tanévtől kezdődően - miniszteri rendelkezés nyomán - fokozatosan megszűnik Karunkon. A képzés időtartama a nappali tagozaton kilenc, az esti- és levelező tagozaton tiz félév. Az egységes alapképzést biztositó kötelező tananyag oktatása tantárgyi keretekben történik. A tantárgyak az oktatás hatékony koordinálása végett 6 csoportba soroltatnak, mely besorolástól csak a művelődési miniszter engedélyével lehet eltérni. A hat tantárgycsoport összesen 32 kötelező szaktárgyat foglal magába. /L. a 16. és 16/a. sz. táblákat./ A Tantárgycsoporton belüli pedagógiai együttműködésről, valamint az azonos évfolyamon oktató tanszékek tevékenységének koordinálásáról intézményesen történik gondoskodás. A nappali tagozaton kötelező idegen nyelvek és a honvédelmi ismeretek oktatása, valamint a testnevelési- és sportfoglalkozások megszervezése a korábbi, de ma is hatályos rendelkezések sze'rint történik. A nappali tagozat hallgatói a kötelező alaptárgyakon felül az I-VIII. félév során Összesen 24 órában kötelesek szabad választásuk szerint speciális kollégiumokat felvenni, az egyes félévekre arányosan felosztva.