József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1980-1981, Szeged

-54-6. Érintesvedelem: Ismert tény, hogy épületeink zöme öreg, közel 100 évesek, belső berendezéseik, köz­műhálózatuk elavult. Ilyen elavult érintés­­védelmi és munkavédelmi szempontból kifogá­solt elektromos hálózatuk is. Ezek felújí­tására minden évben komoly összeget fordí­tunk. Ez esetben is ezt tettük. 7. Móra Ferenc kollégium elektr.felújítása: Az 1960-as évek elején épült kollégiumi épület elektromos hálózata elavult. A méré­sek azt mutatták, hogy az idevonatkozó kö­vetelményeknek - munkavédelem és érintésvé­delem - nem feleltek meg. Ezért felújítását tovább halasztani nem lehetett. Folyó évben 1,5 millió Pt-ot irányoztunk elő, azonban az egységárváltozások és a műszaki szüksé­gességből felmerült munkák miatt ez némileg módosult. A munka teljes befejezést nyert. 8. Ady-téri épület pince szigetelése: Az épület pincéjében vannak az épületgépé­szet alapvezetékei elhelyezve. A mély pin­cékben állandóak a vizbeszivárgások, a ta­lajnedvesség miatt, illetve a tönkrement szigetelés miatt a falak átnedvesedtek. Állaguk veszélybe került. Az állandó víz­pora az alapvezetékeket tönkreteszi. Ezért kellett a szigeteléseket elkezdeni. A pin­cék szigeteléseit a következő években állag­megóvás érdekében tovább kell folytatni. 9. TTK laboratórium felújítása: Sajnos a betervezett munkálatot építőipari kapacitás hiánya miatt elvégezni nem tud­tuk. 10. Bolyai épület homlokzat felújítási terv: Ismert tény, hogy a Bolyai épület homlokza­ta, nyílászáró szerkezetei elavultak. A homlokzaton a vakolat egy része feltáskáso­­dott. Egy része lehullott. A következő é­­vekben számolni kell ennek felújításával. Ezért készítettük el a kiviteli tervdoku­mentációt . 1.000 m/Pt 2.000 m/Ft 1.700 m/Ft 260 m/Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom