József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged

A Termeazéttudományi Kar nappali tagozatán az I« éa II* évfolyamokon az előadáaok látogatáaa kötelező* Az előadáaokról való távolmaradóét a tanazéken kell iga­zolni közvetlenül a távolmaradóé okának megazünte után* Amennyiben a hallgató valamely félévben többet hiányzik, mint az adott előadáaokra vonatkozóan előirt 6 heti óraazám, iga­­zoláanak helye ninca* A 6 hetet meg nem haladó távoliét igazoláaának elbiráláaa a tanazékvezető íeladata* Amennyiben a tanazékvezető 2 heti - vagy ennél több - óra­­azámnak megfelelő igazoláat nem fogad el, úgy azt kötelea a dé­kánnak bejelenteni, aki az érdekelt KISZ azervezet meghallgatáaa után dönt a leekekönyv aláiráaának kérdéaében* Két heti óraazámnál keveaebb igazolatlan hiányzáa nem lehet indoka a leckekönyv-aláiráa megtagadásának*" A Bölcsészettudományi Kar Tanácsa is' foglalkozott az órákon való részvétel esetleges szabályozásával, s úgy döntött, hogy az uj tantervek életbelépéséig a Tanulmányi éa Vizsgasza­bályzat jelenleg érvényes 10/a/ pontjában foglaltakat alkalmazza, vagyis: "Az elméleti órákon való részvétel általában nem kötele­ző* A rendelkezés azonban nem érinti a tárgy előadójának azt a jogát,hogy az előadásokon leadott anyagot számonkérje." x x x Az Állam és Jogtudományi Kar Tanácsa határozatot hozott a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat V.29*/h/ pontjában foglaltak módosítására is* A Szabályzat jelenleg érvényes V*29/h/ pontja az alábbiakat tartalmazza: "Az Állam és Jogtudományi Kar esti tagozatán 8 alkalommal, levelező tagozatán 6, a Bölcsészettudo­mányi Kar egy szakos levelező tagozatán 8 alkalommal, a Termé­szettudományi Kar levelező tagozatán a hallgató a dékán döntésé­től függően tehet sikertelen vizsgát /Szab.24*/*" Az Állan- és Jogtudományi Kar Tanácsa határozata alapján a Kar a fenti szöveget az alábbiak szerint javasolja módosítani: "Az Állam- és Jogtudományi Kar esti, valamint levelező tagozatán 8 alkalommal, a Bölcsészettudományi Kar .****.stb." Szeged, 1979* december 11. Dr.Kristó Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom