József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1979-1980, Szeged

sfU/ 9í érkezett. E konferenciák szervezésében az illetékes egyetemi egység mellett, külső intézményok sora vett részt, igy a MTE; különböző . tngegyonUletei, a MTA intézetei, osztályai, tudományos bizottságai, a Szegedi Akadémiai Bizottság munkabizottságai. Ezeknek a szimpóziumoknak, konferenciáknak az előadásokban foglalt tudományos értéken kivül jelentős haszna, hogy egyetemünk oktatói­­nak-kutatóinak módjuk nyílik saját /egyéni és tanszéki/ kutatási szín­vonalukat összehasonlítani más kutatóhelyekével, lehetőség van szemé­lyes kapcsolatot teremteni az adott témakörben kiemelkedő szerepet ját­szó hazai és külföldi intézmények munkatársaival, s az előadásokat kö­vető viták módot adnak nagyobb mértékben és mélységben a vélemények, nézetek közvetlenebb kifejtésére, mint ahogyan az publikációknál álta­lában lehetséges. Előnye még e kisebb létszámú konferenciáknak, hogy rendszerint egy-egy szükebb témakör képezi az előadások, viták, meg­beszélések tárgyát, és éppen a témakör szükebb volta miatt mélyebbre hatolhatnak az egyes kérdések lényegébe, s a kisebb létszám kedvezőbb lehetőséget és légkört is biztosit. A Tudományos Tanács értékelése a megrendezett szakmai rendezvények eredményességét bizonyítottnak ismerte el; e konferenciák jelzik, hogy a vidéki székholyü egyetemek kutatóhelyei aktiv részesei az országos, de a nemzetközi tudományos életnek iö. A korszerű tudományos tevékenység egyik alapfeltétele - különösen a kísérleti egységeken - a megfelelő műszerezettség. A korszerű, több tudományterületet kiszolgáló nagymüszerek helyzetével, beszerzésük, kihasználásuk kérdésével és általában átgondolt müszerpolitika kidol­gozásával és érvényesítésével egyetemünk müszerbizottsága folyamato­san, a Tudományos Tanács időközönként értékelő jelleggel foglalkozik. A Tanács 1979» decemberi ülésén igen részletes anyag alapján tárgyal­ta a nagymüszerek kérdését; megállapítva, hogy a gép- és műszerellá­tottság a jelen tervidőszakban a korábbiakhoz viszonyítva kedvezően alakult, s ez vonatkozik mindenekelőtt a nagymüszerállományra. 1979« január 1-től érvényes nagymüszerlista szerint a Természettudományi Karon a nagymüszerek száma 25, beszerzési értékük 25,1 mit. Ez a szám az év végéig még 6 beérkező nagymüszerrel, 5,0 mFt értékkel gyarapodott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom