József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
-lí-Az Állam- és Jogtudományi Karon is indokolt lenne a közös Könyvtár megfelelő végzettségű tudományos segéderővel való ellátása, Ugyanakkor, mint a Bölcsészettudományi Karon, az Állam- és Jogtudományi Karon is megfontolás tárgyává kell tenni - elsősorban a tudományos publikációk gépelésének biztosítása érdekében - megfelelő létszám biztosításával egy kari leiró iroda léterhozását, Az egyetem állami vezetésének az a törekvése, hogy a fent emlitett és hasonló problémák megoldására ne a mechanikus létszámemelést alkalmazza egyetlen segítségként, inkább megfelelő munkaszervezéssel és a technikai feltételek javitá sával emelje a munka hatékonyságát. Az egyetemen jelentős számú külső előadó is működik, elsősorban a gyakorlati oktatás biztosítása érdekében. A tudományos minősítéssel rendelkezők száma évről-évre növekszik, ami egyik biztositéka a tudományos kutatás kellő színvonala növelésének, főleg ha a minősitetteknek több segítség állna rendelkezésükre, hogy tudásukat kifejthessék és a fiatalabbaknak átadhassák, s ha idejük és energiájuknak a jelenleginél nagyobb részét a lényegre, magára a tudományos munkára fordíthatják, melyből a túlszaporodott adminisztratív teendők a kelleténél többet elvesznek.