József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
Mo/2i- 3 -szerződéses kapcsolat ugyan nem áll fenn, de egyes tanszékeink, esetleg egy-egy oktatónk szakmai fejlődésének elősegítése szempontjából a kapcsolat hasznos. A kutatómunka feltételeinek Javitása céljából természetesen kívánatos lenne a kutatás személyi, anyagi bázisának bővitése. 1976-78. között lényeges változás következett be a tudományos kutatás anyagi vonatkozásában, ebben nagy szerepet Játszott az OMFB támogatás keretében a természettudományi tanszékek támogatására biztosított évi kb. 5 millió forintos keret, valamint a normál TKFA mellett a TKFA céltámogatás bevezetése. A költséghely előirányzata terhére 1978-ban beszerzett állóeszközök értéke: a/ gép b/ műszer /tápegység, szivattyú, fényképezőgépek, gyorsmérlegek/ 1.291,0/m Ft c/ egyéb állóeszköz /számológépek, magnetofonok, stb./ 126,7/m Ft A tudományos kutatómunka egységes egyetemi szintű irányítását és a végrehajtás ellenőrzését neheziti, hogy a kutatás számos forrásból kap támogatást. Az állami megbízási rendszer kibontakozása Jelentősen megnövelte a letéti számláról bonyolított kutatásokat. Időszerűnek tekintjük ezért finanszirozási és elszámolási rendszer korszerüsitését.