József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
feladatbankok, kompenzációs eszközök használhatóságáról kapjanak előzetes információkat, amelyek alapján fokozatosan javíthatók legyenek, hogy az elkövetkezendő tanévekre kipróbált eszközök álljanak rendelkezésre. 3. A gimnáziumi és szakközépiskolai képzés átalakítása egy egységes középiskolai képzési rendszer felső szakaszának differenciált tagozatává. E témakör területén az 1978-as évi munkálatok a tervezett programnak megfelelően, az 1979-ben beindítandó kísérletek előkészítése jegyében folytak. A jóváhagyott modell kísérleti terv, részletesen kifejti a kutatás célját, összefüggését az általános társadalmi-gazdasági és közoktatásügyi fejlődési tendenciákkal, felvázolja a kisérleti terv kiinduló pontjait és közli az óraterveket. Az OM 1978. julius 15-én kelt 20.374/78. V. sz. rendelkezésével ennek a modellnek alapján engedélyezte a távlati iskolarendszerrel kapcsolatos szakközépiskolaigimnáziumi kísérletet. Egyúttal kijelölte a kísérletben résztvevő iskolákat és az osztályok számát. A kísérlet lényegét tekintve a jóváhagyott modell távlati iskolarendszerrel kapcsolatos iskolai pedagógiai kísérlet, amely az Országos Távlati Tudományos Kutatási terv 6-os számú főirányába tartozik. Célja a gimnáziumi,- 3 -