József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged

2JUI- 5 -A túlzsúfoltság megszüntetése érdekében a Városi Tanácshoz fordultunk segítségért, amely lehetővé tette, hogy a gyakorló gimnáziumban egy lakást és a kollégiumokban négy lakást a hallgatók, illetőleg a tantermek elhelyezésére fordítsunk. E súlyos prob­lémánk leküzdésében sok és gyors segítséget kaptunk a Városi Tanácstól és az Oktatási Minisztériumtól. b/ Gépek, műszerek A gép, műszer állományunk mint azt az előzőekben részletezett kimutatásaink is bizonyítják, az utób­bi időben jelentős mértékben növekszik. A müszerál­­lomány növekedéséhez nagymértékben hozzájárult az, hogy a természettudományi karok támogatására a Mi­nisztertanács és az OMFB külön keretet biztosított. Elősegítette a müszerállomány növekedését pz is, hogy egyre több az olyan állami megbízás, melynek segítségével egyetemünk műszerekhez juthat. Gondot okoz a kapitalista relációjú deviza korlá­tozott mennyisége, emiatt a tudományos kutatáshoz és a korszerű oktatáshoz nehezen tudjuk biztosítani a szükséges feltételeket. Müszerállományunk növekedését nagymértékben elősegí­tette az R-40 számitógép beszerzése -, majd annak le­égése következtében a tönkrement alkatrészek, tartozé­kok magasabb szinten való pótlása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom