József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged

Tisztelt Egyetemi Tanács! A költségvetési gazdálkodásról évente be kell számol­nunk az Egyetemi Tanácsnak és az Oktatási Minisztériumnak. Az Oktatási Minisztérium számszaki és szöveges beszámolóhoz egységes szerkezeti vázlatot ad ki, ennek alapján kell beszá­molónkat elkészíteni. A tisztelt Egyetemi Tanács előtt lévő "Indokolás az 1978. évi beszámoló jelentéshez" c. anyag a jelzett vázlat alapján az Oktatási Minisztérium előírásai szerint készült. Szükségét látom azonban annak, hogy a terjedelmes be­számolójelentéshez szóban is adjak kiegészítést, hogy ennek ke­retei között fel tudjam hivni a figyelmet egyes kérdésekre, il­letőleg elmondjak olyan feladatokat, amelyek az anyagban nem sze­repelnek ugyan, de annak megértéséhez szükségesek. Az Oktatási Minisztérium 1979 május 14-én jóváhagyta az egyetem 1978 évi beszámoló jelentését. A jóváhagyó levél szövegét idézem: "Az egyetem 1978 évi gazdálkodásáról készített számszaki és szöveges beszámoló jelentés figyelembevételével értékeltük az elmúlt évi gazdálkodási tevékenységet. Megálla­pítottuk, hogy a beszámolók elkészítése során törekedtek a vo­natkozó utasításokban és irányelvekben foglalt tartalmi és for­mai követelményeknek eleget tenni. Gondoskodtak a pontos éa a ha­táridőre történő elkészítéséről. Részletes elemzések, értékelések alapján ismereteket kaptunk a gazdálkodás során elért eredmények­ről, nehézségekről és problémákról, a költségvetési ellátottság megÍtélt szinvoanláról. Észrevételeinkről a következőkben tájé­koztatom Rektor Elvtársat: a gazdálkodás minden területén az ésszerű takarékosság, valamint a társadalmi tulajdon védelmének a korábbinál fokozottabb szem előtt tartásával használták fel a költségvetés által biztosított lehetőségeket. A pótelőirányzat­ként:. rendelkezésre bocsátott összegekkel valóban az igényeknek megfelelő szükségleteket elégítették ki. Az egyetem létszám- és bérgazdálkodásával is a szakmai feladatok maradéktalan ellátását kivánja segiteni, azaz a bér­­megtakaritásst elsősorban alkalmazásokra forditja. Felhivom azon­ban a figyelmet arra, hogy a létszám irányszámot meghaladó állás-

Next

/
Oldalképek
Tartalom