József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged

ELŐTERJESZTÉS A SZOCIOLÓGIAI TANSZÉK FELÁLLÍTÁSÁRA ÉS AZ ÁLTALÁNOS SZOCIOLÓGIA OKTATÁS BEINDÍTÁSÁRA I« Az általános szociológiai oktatás bevezetésének indokai 1. A szociológia tudománya több mint másfél évszázaddal ezelőtt született. Hazánkban a tudományfejlődésre negátivan ha­tó társadalmi-politikai okok miatt mégis csak a polgári demok­ratikus forradalom és a Tanácsköztársaság alatt vált egyetemen is oktatott tárggyá. A szociológusok forradalmi szereplése elég­séges ok volt arra, hogy a Horthy-rendszer tudomány- és oktatás­­politikája kiszoritsa a polgári radikális és szocialista szelle­mű szociológusokat az egyetemekről. A két világháború közötti ha­ladó szociológia fejlődésében a szegedi egyetemnek közvetve mégis pozitív szerepe volt. E korszak ma már egyértelműen legnagyobb hazai szociológusa Erdei Ferenc visszaemlékezett arra, hogy az egyetemen folyó egyes társadalomiani és közgazdaságtani előadások is inspiráltak, elismert nagy szociológiai és részben szociográ­fiai müveinek megírására. A felszabadulás utáni politikai harcokban a kezdetben vi­rágzásnak induló szociológia újból háttérbe szorult, majd több más tudományághoz hasonlóan nem kívánatos tudománynak minősült. A 60-as évektől a szocialista társadalomépitós irányitó szervei egyre jobban érzékelték azt a hiányt, ami a szociológia hazai fejletlenségéből származott. Párt-, társadalmi- és állami-politi­kai szervek támogatásával megindult a hazai szociológia kutató és oktató rendszerének intézményesülése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom