József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1978-1979, Szeged
-[or -száma kb. 100. Az oktatók, a hallgatók szívesen vesznek részt a tanfolyamok munkájában, közülük többen már az előkészítő táborok beindulása óta. A behívott diákok 8-10 fős csoportokba való beosztását felmérő dolgozatok segítségével állapítjuk meg, abból a célból, hogy a közel azonos képességű tanulók kerüljenek egy csoportba. A délelőtti kicsoportos foglalkozásokat egyetemi oktatók vezetik, akik az egyetemi felvételi anyag egy-egy kérdését világítják meg a tanulóknak, ill. beszélik meg a tanulókkal. A délutáni gyakorlati, példamegoldó foglalkozásokat diáktanárok vezetik, az oktatók ill. a szakfelelősök instrukciói alapján. A Szervező Bizottság arra törekszik, hogy a szabadidő programokat oly módon szervezze meg, hogy azok keretein belül a középiskolások fokozott betekintést kapjanak válaszott szakmájuk kérdéseibe, (pl. intézetlátogatások szervezésével), elősegítsék politikai fejlőséüket, művelődésüket, sport-tevékenységüket. A Szer.cző Bizottság az Írásbeli segédanyagok készítéséből is kivette a részét; oktatók bevonásával a levelezéshez "leveleket" (példasorokat, feladatsorokat), a tanfolyamok számára (pl. matematikából és fizikából) jegyzeteket állitott össze. Ezt a munkát a TTK FEB terveivel egyeztetve, tovább kell folytatni és fejleszteni. A Szervező Bizottság az előkészítő munka színvonalának emelése céljából tervezi, hogy nagyobb figyelmet fordit a diáktanárok módszertani továbbképzésére és a beiskolázási propaganda javítására, így pl. a Kari Nyilt Napokra meghívjuk a felvételi előkészítő tanfolyamokon, ill. a levelezésben részt vevő középiskolás diákokat is. Problémát jelent, hogy a JATE TTK-ra jelentkező fizikai dolgozók gyermekeinek csak egy része kapcsolódik be az előkészítő munkába. Ezen a téren elsősorban a középiskolák és a i'TK PEB körültekintőbb szervező munkájára van szükség. Az előkészítő munka eredményességét bizonyítja, hogy azok az P-es tanulók, akik részt vettek az előkészítő tanfolyamokon, ill. a levelezésben és Karunkon felvételiztek, 80-90 5^-ban felvételt nyertek. Sokkal rosszabb a felvételi statisztika az előkészítő tanfolyamokat valami ok miatt más helyen végző, vagy ilyen tanfolyamot egyáltalán nem végző F-es tanulók esetében.