József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1976-1977, Szeged
-1fr-Elfogadás esetén erről az újítót Írásban tájékoztatni kell. Az újítási javaslat elfogadása után kell a szükséges gazdasági kalkulációt elkészíteni és ennek birtokában a megfelelő szerződést megkötni. 24./ Ha az egyetem és az ujitó között megállapodás nem jön létre, az újítást használatba venni nem lehet. A rektor ilyen esetben is elrendelheti az újítás használatba vételét, azonban az elrendeléssel egyidőben bírósághoz kell fordulni a hiányzó szerződési feltétel megállapítása végett. Vhr. 9.§ Az újítási javaslatot a/ a minisztérium közvetlen irányítása alatt működő intézmény tevékenységét érintő javaslat esetében az intézmény vezetőjéhez, b/ tanácsi irányítás alá tartozó intézmény tevékenységét érintő javaslat esetében a megyei /fővárosi/ tanács végrehajtó bizottsága művelődésügyi feladatokat ellátó szakigazgatási szervének vezetőjéhez kell benyújtani. A javaslatok nyilvántartásával, a benyújtást igazoló elismervény kiadásával, az újítási ügyintézők szakmai felkészítésével és továbbképzésével, valamint a statisztikai adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok ellátásáról az említett vezetők gondoskodnak. /2/ Az újítási javaslatnak tartalmaznia kell a javasolt megoldás leírását, szerzőjének a nevétj lakcímét, munkahelyét, beosztását, munkakörét.Szükség esetén műszaki leirást, vázlatrajzot, kísérleti darabot is kell mellékelni. Csak olyan újítási javaslata» lehet jogot alapítani, amely legalább a javaslattevő nevét, lakcímét tartalmazza és a megoldást a megvalósításhoz szükséges mértékben ismerteti. /3/ Az ujitási javaslat benyújtásáról a javaslattevőnek elismervényt kell adni. Az elismervényen fel kell tüntetni a javaslattevő nevét, a javaslat tárgyát, a benyújtás időpontját és - több szerző eseténa szerzőség arányát a 3.§ /2/ bek. rendelkezésének megfelelően. /4/ A vállalat köteles az ujitási javaslatot a benyújtás napján az ujitási naplóba bejegyezni olymódon, hogy meg lehessen állapítani a benyújtás időpontját, a javaslattevő személyét és a megoldás tárgyat. A javaslattevőt ügyének állásáról - kívánságára - tájékoztatni kell.