József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1976-1977, Szeged
-1S& _ 7. Bali Papp Ágnes V.é. biológus 8. Lendvai György III.é. vegyész 9. Bosznai Sándor V.é. matematikus 10. Barta Miklós IV. é. matematikus 11. Zimányi László IV. é. fizikus Kéri az Egyetemi Tanácsot, hogy a kari sorrend alapján támogassa a hallgatókpályázatát. Megjegyzi, hogy ebben az évben kevesebb pályázat érkezett be, mint a korábbi isőszakban és sajnálatos módon ismételten egyetlen egy tanárszakos pályázat sincs benne. Rektor: Kérdés, hozzászólás nem lévén, elrendeli a szavazást. 53«sz. határozat Az Egyetemi Tanács a Természettudományi Kar rangsora alapján a hallgatók Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndijra vonatkozó pályázatát nyilt szavazással, egyhangúlag elfogadja. ad 9./ napirendi pont Rektor: Pelkéri dr.Kovács Istvánt, az Állam és Jogtudományi Kar dékánját, hogy előterjesztését ismertesse. Dr.Kovács István: Tájékoztatja a; Egyetemi Tanácsot arról, hogy az 1977. junius 24-én megtartott IV.rendes tanácsülésen benyújtott pályázatuk alapján az alább felsoroltak részére javasolja a kari tanács az arany, illetve vas diploma kiadását. 1. Dr.Kisrákói Tibor vasdiploma 2. Dr.Gárdon László arany diploma 3. Dr.Passuth László arany diploma 4. Dr.Török István arany diploma Kéri az Egyetemi Tanácsot a kari javaslat elfogadására. Megjegyzi, hogy fentieken túl dr.Mihael Nagy és dr.Bari Zoltán is kérte arany, illetve gyémánt diploma kiadását. Az előző kérelmét elutasította a Kar, az utóbbinál a döntéshez további anyag beszerzését tartották szükségesnek.