József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1976-1977, Szeged
egy jegyet használhat, fel. Több jegy felhasználása visszaélésnek minősül. Ez akkor sem engedhető meg, ha az illető dolgozó munkában töltötte azokat a napokat, melyekre jegye rendelkezésre áll, de aznap nem vett részt az üzemi étkeztetésben. Az étkezési jegy másra át nem ruházható. Az étkezési hozzájárulás felhasználásánál figyelemmel kell lenni arra is, hogy az uj rendelkezés értelmében a jutalmazási alapot is fogyasztja az étkeztetési hozzájárulás. 10. / Fokozott figyelmet kell fordítani a fűtési és az elektromos energia felhasználására, meg kell tenni mindazokat az intézkedéseket, melyeket takarékossági tervünk e témában megfogalmazott. 11. / Továbbra is meg kell szervezni a feleslges és elhasználódott álló- és fogyóeszközök, valamint anyagok összegyűjtését, elszállítását, értékesítését a Bizományi Áruházon keresztül. 12. / A KK munkák esetén felmerülő készkiadásokat maradék nélkül át kell terhelni a szerződéses munkákra. . Következetesen be keli tartani a KK szabályzat idevonatkozó utasításait. A gazdálkodás tervszrübbé tétele érdekében az egész évre lebontott kereteket bocsátjuk a gazdálkodó egységek rendelkezésére. 1977 szeptember 3o-ig felülvizsgáljuk az egységek gazdálkodását és amennyiben a rendelkezésre álló keretek célszerű felhasználása nem biztosítható, javaslatot teszünk a keretek átcsoportosítására vagy célszerű felhasználására. Szükség esetén sor kerülhet a keret központi kezelésbe vonására is. 1977-ben is lehetővé tesszük a keretek következő évre történő tartalékolását, illetve biztosítjuk az 1978 évről való keretelőrehozás lehetőségét is. A keretek átcsoportosítása nem befolyásolhatja az egységeknél a tanszéki keretek felosztását, ezért az előrehozott keretek zárolását, illetőleg a felajánlott keretek következő évre való átvitelét akkor valósíthatjuk