József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1975-1976, Szeged
iC JELENTÉS az egyetem kollégiumaiban folyó nevelőmunkáról A felsőoktatásban az 1950-es évek diákszálló jellegét a 60-as években - a folyamatosan kialakuló - kollégiumi rendffler váltotta fel. Az időközönként megtartott Országos Felsőoktatási Kollégiumi Konferencián mérleget készítettek a kollégiumi mozgalom kibontakoztatásáról, az elért eredményekről, a még meg nem valósított feladatokról, illetve megszabták a következő évek főbb tennivalóit. így került sor: a diákotthon, kollégium, kiváló kollégium feltételeinek kidolgozására; a kollégiumban folyó magasabb szakmai, tanulmányi munka: a szakkollégiumi rendszer elindítására, megszervezésére; az ifjúsági önkormányzat és a kollégiumi demokratizmus kiszélesítésére. A legutolsó, a VI. Országos Felsőoktatási Kollégiumi Konferencia /1975. november/ megállapította, hogy a kollégiumok nevelési, oktatási és szociális intézmények, feladataikat mindig az anyaintézmény céljainak alárendelve, az ifjúsági és pártszervezettel szorosan együttműködve végzik. Részt kell vállalniuk a kommunista szakemberképzésben, a közösségi együttélés, a kollégium adta sajátos lehetőségek felhasználásával. A konferencia ismételten leszögezte, hogy a kollégiumi nevelőmunkában egységben érvényesül a pedagógiai és ifjúsági önkormányzati szervek munkája. A következő évek feladata a kollégiumban folyó nevolőmunkában a világnézeti - erkölcsi - politikai és a tanulmányi munka színvonalának, hatékonyságának erősítése; a közéleti és közművelődési tevékenységre való felkészítés és - már az egyetemi évek alatt - aktiv bekapcsolódás a közművelődéspolitikai határozatok megvalósításába. Erősíteni kell az alapközösségek,kisközösségek együttes feladatvállalásának és a KISZ egyéni feladatvállalási rendszerének