József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1975-1976, Szeged
I<c0 többszintesnek minősül és azt a munkáltató szerv, illetőleg a munkáltató szervek által ilyen célra létrehozott társulás /épitőközösség/, vagy lakásépítő szöevetkezet szervezi . g/ a tanács végrehajtó bizottságával kötött megállapodás alapján - bérlőkiválasztási jog megszerzése ellenében, - meghatározott összeggel hozzájá rulhat a tanácsi házkezelési szerv kezelésében lévő lakóépületen emeletráépítéssel, tetőtérbeépitéssel létesülő tanácsi bérlakás építéséhez. /2 / Telepszerű többszintes lakóházépítésnél a munkáltató szerv a lakásépítési alapból a tanács számára folyósíthatja a 8/197o. /IV.16./ ÉVM-PM számú együttes rendelet alapján a dolgozót terhelő ut- és közműfejlesztési hozzájárulást. /3/ Az /1/ bekezdés b/ pontja alapján a tanács rérészére átadott összeg, illetőleg az /1/ bekezdés g/ pontja szerinti hozzájárulás a dolgozóra nem hárítható át. A /2/ bekezdés alapján folyósított hozzájárulás a dolgozóra részben vagy egészben csak akkor hárítható át, ha a dolgozó a támogatás fejében vállalt kötelezettségének nem tett eleget. /4/ A munkáltató szerv az /1/ bekezdés f/ pontjában emlitett összeg felhasználására és visszafizetésére társulás /épitőközösség/ esetében a tárasasági szerződésben, lakásépítő szövetkezeti szervezés esetében pedig a lakásépítő szövetkezettel kötött szerződésben állapodtak meg. Sz.9. / a/ Tanácsi értékesítő szövetkezeti lakás esetében a dolgozót terhelő előtörlesztéshez, valamint tanácsi bérlakás esetén a lakáshasználatbavételi dij kifizetéséhez a Lakásépitési Alap-ból támogatás nem nyújtható. A Szabályzat ezen rendelkezése összhangban van- 12 -