József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1974-1975, Szeged

- a félkérő /megbizó/ levél eredeti, vagy hiteles másolati példányát,- a szerződéstervezetnek 1 példányát,- a 2.sz.mellékletként csatolt formanyomtatványon a pénzügyi előkalkulációnak 1 példányát,- más tanszék dolgozójának bevonása esetén az illető tanszék /szervezeti egység/ vezetőjének hozzájáruló nyilatkozatát,- munkaviszonyban álló külső munkatárs alkalmazása esetében a munkaadónak esetenkénti, pontosan meghatározott munka el­végzésére jogosító Írásbeli engedélyét,- hallatok bevonása esetén pedig a dékán hozzájárulását,- végül, a munkában résztvevő dolgozók névjegyzékének 1 pél­dányát. A névjegyzéken fel kell tüntetni a dolgozó nevét, beosztását és az általa végzendő munka jellegét. Külső munkatársak bevonása esetén a kérelemben men- kell indokolni, hogy miért van szükség alkalmazásukra s a pénzügyi előkalkulációban fel kell tüntetni az alkalmazandó személy részére tervezett havi illetve óradij összegét. A tanszékvezető kérelmében nyilatkozik arra nézve is, hogy a vállalni szándékolt munka kutató jellegü-e, vagy rutinmunka; valamint kutatómunka esetében a téma minősítését illetően /ll. §.; Szab.ad ll.§/. Amennyiben a munka kutató jellegű, úgy az árbevétel forgalmi adó alól mentesül. Köteles azonban a tanszék kutató jellegű munka esetén - az érvényben levő pénzU~yi jogszabályoknak megfelelően - a megbízónak oly értelmű Írásbeli nyilatkozatát beszerezni, mely szerint a megbízó a kikötött vállalási dijat a műszaki fej­lesztési alapjából egyenlíti ki. A megbizó ezen nyilatkozatát a tanszék az engedélyezés iránti kérelméhez csatolja. Amennyiben a vállalni szándékolt munka rutinjellegű, úgy az ár­bevétel /vállalási dij/ kialakítása előtt a tanszéknek tisztáz­nia kell, hogy a munka forgalmi adó köteles-e, vagy nem s ha igen, ugv az árbevétel hány %-os forgalmi adó alá esik. Ha a kérdés tisztázásánál nehézségek merülnek fel, úgy a tanszék a tényállás tisztázása végett a Rektori Hivatal illetékes előadó­jához fordulhat. A Kar dékánja a kérelmet és mellékleteit javaslatával ellátva a tudományos r ekt őrhelyet te she z terjeszti he, ki a kérelem elbirá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom