József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1974-1975, Szeged
Dr.Mérei Gúla: Kérdezi, hogy nevezett hány féléven keresztül oktatott a Bölcsészettudományi Karon és előadásai megvoltak-e hirdetve a Kar tanrendjében. Dr.Csukás István: Válaszában közli, hogy nem voltak meghirdetve a tanrendben előadások. Dr.Mére£ Gyula: Javasolja, hogy e témában ne döntsön most az Egyetemi Tanács, először tisztázzák, hogy négy féléve oktat-e már a Karon Pók Lajos? Dr.Ketskeméty István: Egyetért a javaslattal, hiszen Csukás Elvtárs a Kar ezidei dékánja nem emlékezhet vissza arra, hogy a javasolt személy korábban oktatott-e a Karon és döntés e kérdések tisztázása után szülessen. Dr.Cuukás István: Előadja, hogy nincs joga kételkedni abban, amit Halász professzor az előterjesztésben leirt és abban az állt, hogy negyedik féléve működik mint meghivott előadó, illetve külső szakértő a Karon. Rektor:Javasolja, hogy az Egyetemi Tanács fogadja el Mérei professzor javaslatát.- 26. sz.határozat Az Egyetemi Tanács nyilt szavazással, egy tartózkodással úgy döntött, hogy Pó&k Lajos ügyében a felmerült kérdések tisztázása után dönt. Rektor: Pelkéri dr.Csukás Istvánt, a Bölcsészettudományi Kar dékánját, hogy előterjesztését tegye meg. Dr.Csukás István: Ismerteti az Egyetemi Tanáccsal, hogy a Bölcsészettudományi Kar állami vezetése javasolja dr. Vonsik Gyulának a c. egyetemi docensi cim adományozását. /I. 7.SZ. melléklet/. Ezt a javaslatot a Kar Tanácsa 13 igen, 6 tartózkodom és 5 nem szavazattal támogatja. Dr. Gru.sse 1 ly Gyűlu : Véleménye szerint az előterjesztésben jobban ki kellene emelni az egyetemhez fűződő kapcsolatait, és kérdése, hogy miért nem ^tudományos tevékenységével összefüggő témában tartott előadásokat.