József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1974-1975, Szeged
2- beszerzés egyedi értékhatára- kisebb építkezés értékhatára 60.000,- Ft, 100.000,- Ft. Az Oktatási Minisztérium a jóváhagyott költségvetési alapokmányt még nem küldte meg Tudományegyetemünknek, de a zavartalan gazdálkodás biztosítása érdekében a költségvetési keretek felosztására vonatkozó tervezetet elkészítettük, remélve azt, hogy a felterjesztett költségvetésünkben változtatás nem lesz. Az Oktatási Minisztérium az 1975. évre 100.905/m Ft kiadási előirányzatot biztosított, ebből béralapra 46.360/m Ft-ot hagyott jóvá. Felügyeleti hatóságunk 1975. évre is biztosította az 1974. évi eredeti előirányzatot, valamint az évközi fejlesztések szintrehozásához szükséges fedezetet és az MTA-tó1 átvett kutatóhelyekre jutó előirányzatot. 1975. évre 3 % bérfejlesztés áll rendelkezésünkre, ez 1.248/m Ft-ot tesz ki. Biztosította a Minisztérium a biológiai épület első részének üzemeltetéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Felügyeleti hatóságunk ezzel az intézkedésével lényegében szintrehozta a multévben e elmen kapott fejlesztést. A könyvállomány gyarapodásával kapcsolatos feladatokra 2 fő létszámot kaptunk. A 2 fő létszám felhasználására vonatkozó javaslatunk a következő: 1 fő könyvtáros Központi Könyvtár 1 fő könyvtáros Állam- és Jogtudományi Kar E létszámfejlesztéssel meg kívánjuk oldani a Jogi Karon kialakítandó uj kari kön yvtár, valamint ugyancsak a Kar épületében kialakítandó és 100.000 kötet könyv elhelyezésére alkalmas raktárhelyiség létszámigényének fedezetét. A könyv- és folyóirat beszerzésre 350.000 Ft-ot kaptunk. Ebből 210.000 Ft-ot fordítunk a Chemical Abstract beszerzésére a Természettudományi Kar részére és 140.000 Ft-ot külföldi folyóiratok beszerzésére. A külföldi folyóiratkeret felett Dr.Hevesi János tudományos rektorhelyettes gazdálkodik.