József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1974-1975, Szeged

-m -Balog István: A jóváhagyott beruházási program, az maga az engedély, amelyet a miniszter irt alá. Dr.Leindler László: Az ügy kapcsán - mivel a beruházás ügyében elég hosszú idő alatt nem született döntés - kéri, hogy a költségvetés ügyében legalább két héten belül a rend­kívüli Egyetemi Tanácsot hivják össze. Dr.Veczkó József: Arra kér felhatalmazást, hogy a tanszékek részére adhasson olyan tájékoztatást, hogy bár a költségvetés jóváhagyása nem született meg, de a legégetőbb kiadásaikat intézhetik. Dr.Márta Ferenc: Nem tudja elfogadni, hogy a beruházások sorban mind megvalósultak, azért javasolja, hogy e jegyzőkönyv Polinszky elvtársnak történő megküldéséveljdöntse el ő, mint aki az engedélyt aláirta, hogy úgy értelmezte-e, hogy a beru­házás ilyen módon valósuljon meg. Balog István: Bizonyítani tudja, hogy a Végrehajtó Bizottság előtt szereplő anyagban felsorolt valamennyi be­ruházás, ami a műhely-garázs épület előtt volt felsorolva, megvalósult, illetve ebben az évben megvalósul. Dr.Ketskéméty István: Véleménye szerint az az egyeztető bizottsági ülés, amely a költségvetés ügyében rövidesen összeül, maga utátfogja hozni egy rendkívüli Egyetemi Tanács összehívását. Javasolja, hogy ezen az ülésen önálló napirendként foglalkozzanak a műhely-garázs beruházási ügyével és ott döntsenek annakjs őrs áról. Éppen ezért Márta elvtárs korábban elhangzott indítványát úgy javasolja módosítani, hogy minden­képpen hivassák össze az Egyetemi Tanács a költségvetés ügyében és ott nyugodtabban megbeszélhetik a beruházás dolgát is. Dr.Mérei Gyula: Javasolja az Egyetemi Tanácsnak, hogy ezt megelőzően Rektor Elvtárs, Balog elvtárs, Márta elvtárs, és az MSZMP Tudományegyetemi VB-a együttesen vizsgálják felül ezt az ügyet, ha nem sikerül tisztázni, kérdezzék meg Polinszky elvtársat is, és azután hozzák Egyetemi Tanács elé a beruházás dolgát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom