József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1973-1974, Szeged

aranyfokozatot, a hangverseny minősítésen ezüst fokozatot értek el. A tanév folyamán rendszeresen részt vett az énekkar még a klub és a Collegium Artium műsorában, a jövő évadban pedig már a Filharmónia hangversenyein is fellépnek. Egyetemi Színpad Az együttes létszáma: 60 fő Az Egyetemi Színpad e tanévi munkája már a tanév előtt megkezdődött, amikor egyhetes táborozáson vettek részt, itt kezdte al a felkészülést az évi feladatokra. Októberben Sze­geden kerül sor az Egyetemi Színpadi Napokra, ahol a Stációk, Petőfi Rock, Örök Elektra, Kőműves Kelemen, Thermidor és a Nocsak cimü darabok kerültek bemutatásra összesen 13 előadásban Ezután az együttes résztvett az I. Budapesti Nemzetközi Szín­játszó Fesztiválon a Petőfi Rock-kai, majd a IV. ..roclawi Nemzetközi Diákszinjátszó Fesztiválon ugyanezzel az előadással. A fesztivál után a Lengyel Ifjúsági Szövetség Poznanban, Varsóban és Lubinban szervezett előadást számukra. A feszti­válon és az ezt követő előadásokon a Petőfi Rock egyértelműen nagy sikert aratott és nagyon jó kritikát kapott. Februárban a K.műves Kelemen rövidített változatával az együttes elindult a Szóljatok játszok, regölők rádiós pályá­zaton, ahol is a területi döntőig jutottak 63 itt II. helyezést értek el. A második félév két bemutatója március 21-én és április 1-ón volt. 21-én egy Tanácsköztársaság! ünnepi műsor, 1-én pedig az évi kabarémüsor Miként..........címmel került bemutatásra. Áprilisban került megrendezésre az Egyetemi Színjátszó Fesztivál Debrécenben, ahol az együttes nagy sikert ért el; az arany oklevél mellett a fesztivál fődiját és a legjobb színészi alakítás különdiját kapta a Kőműves Kelemen. Emellett nagy sikerrel mutatták be versenyen kívül a Petőfi Rook-ot és a kabaré műsort is. Ezután utazott az Egyetemi Színpad egy része a XX. Pármai Nemzetközi Diákszinjátsző Fesztiválra, illetve azt közvetlenül megelőzően Noviszádra és Belgrádba. Mindhárom helyen a Kőműves Kelemen és a Petőfi Rock került bemutatásra. A külföldi vendégszereplések mellett itthon is felléptek, többek között Algyőn, Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Tatabányán Budapesten, Kiskunfélegyházán. Művészeti vezető: Tanárelnök: Ifjúsági vezető: Paál István müv. előadó Dr.Kaposi M.írton adjunktus Solténszky Tibor II.é. joghallgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom