József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1972-1973, Szeged

/9 nagydij, 23 országos kiemelt dij, 2 I. dij, 2 külön dij, 12 országos dicséret/. Ez évben megjelent rendelkezés alapján megalakultak egyetemünkön a Tudományos Diákköri Tanácsok, valamint össz­­egyetemi szinten ezek tevékenységét koordináló központi bizott­ság. Kulturális élet- 23 -Egyetemünk Kulturális Bizottsága a tanév elején három fő feladatot jelöltmeg az évi kulturális munkában. Az első és legfontosabb az, hogy a hallgatók minél nagyobb tömegét von­juk be a kulturális életbe. A második, hogy öntevékeny művé­szeti csportjaink megfelelő szinvonalu tevékenységet folytas­sanak, a harmadik pedig az, hogy a tanév folyamán előrelát­hatólag megnyíló uj klub működésének előzetes feltételeit megteremtsük, majd a megnyitás után megfelelő módon működtes­sük. Ezeket a feladatokat maradéktalanul végrehajtottuk. A tanév első hetében az első évesek számára tájékoztatót tartottunk az egyetemi és városi kulturális lehetőségekről, aminek eredményeként megfelelő számban sikerült bevonni őket mind az öntevékeny művészeti csoportok munkájába, mind egyéb kulturális tevékenységbe. A tanév folyamán megtartottuk azokat a jól bevált kulturális rendezvényeket, amelyek az előző években is sikert arattak már. A tanév folyamán hétről-hétre jelentkezett a Collegium Artium et Polytechnikum sorozata, az Art Kinó és a filmszeminárium. A heti állandó rendezvények mellett alkalmanként más rendezvényeket is biztoeitottunk /előadóestek, viták, hangversenyek/. Mindezek a rendezvények megfelelő szervezettséggel és látogatottsággal kerültek le­bonyolításra. Jól sikerült a tanévben hallgatóink téli nép­művelési gyakorlata, egyetlen problémánk ezzel kapcsolatban az volt, hogy a jelentkezések nagy száma miatt nem tudtunk minden hallgatót elhelyezni. Művészeti csoportjaink a tanév folyamán nagyon jó munkát

Next

/
Oldalképek
Tartalom