József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1972-1973, Szeged

- 10 -c/ A fizikai dolgozók gyermekei a KISZ munkában érez­hetően előljárnak, politikai magatartásuk pozitiv. d/ Hátrányos helyzetük szociális téren, valamint a nyelvtudás és kulturális ismeretek terén észrevdető még felsőbb évfolyamokon is. Figyelemfelhívás szempontjából is kiemelendő, hogy általában a káderutánpótlásban a fizikai dolgozók gyermekeinek %-os aránya elég kedvezőtlen, hasonlóan az ösztöndíjas gyakornokok esetében is. Gátlóútényező, hogy nem egy esetben maguk az érdekelt hallgatók zárkóznak el a segítés igénybevétele elől. Másrészt meggondolandó szempont az, hogy a hátrányos helyzet gyakran nem is elsősorban a társadalmi, családi, hanem a regionális háttérből fakad. Fokozott a gond a mezőgazdasági fizikai dol­gozók gyermekeinél - ahol bár gyakran éppen nem kedvezőtlen anyagi helyzet mellett - az említett nggativ tényezők egybe­esnek. Sajnos a Studium Generale hatóköre éppen erre a kate­góriára nem terjed ki, éppen ezért kellene a jövőben a felvé­telt nyertekkel fokozottabb gonddal foglalkozni. A karokon az előadások látogatása - a tanulmányi és vizsga­­szabályzatnak megfelelően - nem kötelező. Általános tapaszta­lat az, hogy jelentős csökkenés az előadások látogatásában .nincs. Az idegen nyelv szakosokat kivéve a nyelvi órák láto­gatottsága viszont - a vizsgafélévek kivételével - erősen lecsökkent. Emiatt sok hallgató csak többszöri próbálkozás Után tudta letenni az előirt vizsgát. Fentiek alapján a Természettudományi Kar Tanácsának elnöksége foglalkozva ezzel a problémával, egyetértve az idegen nyelvi lektorátus javaslatával, aztia határozatot hozta, hogy azon hallgatók számára, akik a III.félév végéig az orosz, valamint az V.félév végéig másik idegen nyelvből vizs­gájukat nem teszik le, a IV. és V. félévben az orosz nyelvó­rák, illetve a VI. és VII. félévben második idegen nyelv óráinak látogatása kötelező. A hallgatók leckekönyvükbe is felveszik ezeket az órákat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom