József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1971-1972, Szeged

másoló berendezéssel központi könyvtár rendelkezne, akkor a könyvtár más célra nagyobb összeget tudna felhasználni. Balog István: A könyvbeszerzés vonalán a gazdasági igaz­gatóság érzi a problémát. Sőt a könyv áremelkedését is. Ez ügyben a Minisztériumban is eljártak, ezt tudja a minisztérium is, mégis minden egyes költségvetési leiratban egyértelműen leszögezik, hogy e könyvek terén mutatkozó áremelkedést az egyetem köteles kigazdálkodni, mert ennek fedezésére póthitel nem kérhető. ad 5./ Olajos Terézia aspirantura felvételi vizsga alóli mentesités iránti kérelem. Dr.Krajkó András: A kari tanács a kérelmet megtárgyalta, és egyhangú javaslattal terjeszti elfogadásra az egyetemi tanács elé. Az Egyetemi Tanács Olajos Terézia ®pi­­rantura felvételi vizsga alóli mentesi­tés ét javasolja a Művelődésügyi Miniszté rium felé elfogadásra. ad 6./ Krajkó mdrás: A bölcsészettudományi Kar Idegen­nyelvi tanszékei korábban két szakcsoport keretébe tartoztak. A Minisztérium észrevételeit figyelembe véve, e két csoportot most egyesitették és vezetőül dr.Madácsy László tanszékvezető docenst választották meg. A Kar T-nácsa az egyesítést és a vezető személyére tett javaslatot egyhangúlag elfogadta. Kéri az Egyetemi Tanács állásfoglalását. Elnök kérdésére a Tanács tagjai egyhangúlag elfogadják a Modern Idegennyelvi tanszékek Szak­­csjportja vezetőjének, dr.Madácsy László tanszékvezető docensnek személyéretett javaslatot. /26.SZ. határozat/ ad 7./ Indítványok. Miután ara indítvány az Egyetemi Tanács részéről nem- 15 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom