József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1971-1972, Szeged
rk ez negatívumot mutat, ez azt mutatja, hogy a tanszékek megnövelték a vegyszerbeszerzésüket, tehát sokkal több a vegyszer tartaléka az egyetemntek, mint a megelőző évben volt. Véleménye az, hogy az egyes tanszékek itt bizonyos hi t e lmjait és t végeztek. A kiadások jól alakultak. Viszonylag kevés a maradvány és a tanszékek gazdálkodása is egyenl-tes. Megjegyzi még, hogy az 1972. évben gyakorlatilag az 1971. évi költségvetési előirányzatot kapta meg az egyetem. Egyetemünk 3 %-os bérfejlesztési keretet kapott. Ez a 3 %-oa Bérfejlesztési keret teljes egészében a karok rendelkezésére áll. A költséghelyek azonos költségvetést keretet adtak, a megelőző évhez viszonyitottan, - annyi emelkedés mutatkozik csupán, hogy a költséghelyek és elsősorban a karoknák, hogy a lektorátusok költségeit kivették a karok költségei közül. A lektorátusok költségvetési keretét a központi költségvetésből kivánják biztosítani. Az egyetem költségvetési elosztását az előadmány mellékletéhez csatolt táblázat mutatja. Dr.Hevesi János; Ingó fenntartására 550.000 forint van előirányozva. Kérdése, mire van ez fenntartva? Mert bármiféle ingó dolgot a tanszék megjavittafc, ezt a javitási költséget a tanszéknek meg kell fizetnie. Itt tesz emlitést az energia fogyasztás költségeiről is. Dr.Grasselly Gyula: A főigazgató elvtárs említette, hogy 1971-ben vegyszerbeszerzés 650.000 forinttal emelkedett az 197D.évihez viszonyítva. Visszaemlékezése szerint a vegyszerbeszerzés éveken át 1.000.000 forint körül mozgott. Ezek szerint 650.000 forinttal több, mint a megelőző években volt. Balog: István: 1,400.000 forint. Grasselly Gyula? A szakmai felszerelési beszerzésnél a 05-nél valamennyi karnál jelentős csökkenést mutatkozik. Feltételezi, hogy ez abból származik, hogy a tavalyi költségvetésben a HíKFa hitel be volt olvasztva a költségvetésbe, az idei előirányzatból pedig ki van emelve. Ez 3,500.000 forintot tesz ki. Ha ez igy van, akkor ez azt jelenti, hogy a Természettudományi Karon háromszázezer forint volna hivatva kielégíteni a tanszékek 30.000 forint alatti rutinmüszer beszerzését. Kérdése, hogy áll-e rendelkezésre adat arra nézve, hogy az egyetem beruházási kerete milyen összeget tesz ki. Ti. ha 300.000- 12 -