József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1970-1971, Szeged
ck 7./ Kibernetikai Laboratórium Jelenleg a Laboratórium látja el egyetemünk MINSZK-22 tipusu számológépének üzemeltetését a szükségletekhez képest alacsony létszámmal, amit 13 fő számítástechnikai középkáder szerződéses foglalkoztatásával ellensúlyozzuk. A számológép teljes kihasználása és a munkaerő-fluktuáció elkerülése érdekében szükséges e dolgozók véglegesitése. Figyelemmel egyetemünknek a számítástechnikai szakemberképzés országos programja megvalósításának terén már eddig is elért eredményeire, a Gazdasági Bizottság 1972-73- ban biztosítja egyetemünk számára egy nagyteljesítményű /R-40/ számológép beszerzéséhez szükséges anyagi eszközöket. Ennek napi 16 órás üzemeltetése az érvényben levő ESzR- szabvány szerint 20 felsőkáder és 50 középkáder munkáját igényli. Ez teszi szükségessé a mellékletben szereplő létszámemelést. A programtervező matematikus-képzésben résztvevő oktatási egységek munkájának összehangolása és hatékonyabbá tétele a tervidőszakban a Kibernetikai Laboratórium szervézetével kapcsolatos bizonyos korrekciók megejtését igényelheti, amelyek azonban nem szükségképpen járnak lótszámigénynyel. Létszámigény: 1971_____1972 1973 1974 1975 Kibernetikai labor 2+13 2+10 2+10 1+10- 15 -/A számábakok kutató + középkáder szükségletet jelentenek/ IV. A káderutánpótlási terveket kétévenként kell felülvizsgálni és szükség esetén helyesbíteni tanszéki, kari és összegyetemi szinten. A. káderutánpótlási terv részletes és összesített adatait a csatolt mellékletek tartalmazzák. Szeged, 1970. október