József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1970-1971, Szeged
- 4 -Fgyeternünk Tanácsa júniusi ülésén értékelte a lejárt ötéves káderfejlesztési terveket és megszabta a káderutánpótlásitervek elkészítésével kapcsolatos teendőket. A Karok a megkapott irányelveknek megfelelően összegezték az egyes tanszékek káderutánpótlási és fejlesztési igényeit és a pártszervezet, valamint a szakszervezet bevonásával kidolgozták ötéves káderutánpótlás tervüket. A karok és a marxizmus-leninizmus tanszékek káderutánpótlási terveinek alapján készült el az egyetem ötéves káderutánpótlási terve, amelyet megvitatott és elfogadott az MSZMT ügye térni Végrehajtó Bizottsága és az k'gyetern Tanácsa is. Az előzőekben rögzitett alapelveken túl az egyes karok előtt káderutánpótlás területén az alábbi lényeges feladatok megvalósulását tartjuk indokoltnak. 1./ Állam- és Jogtudományi Kar A jóváhagyott uj tanterv alapján a jelen tanévtől kezdődően lépcsőzetesen bevezetésre kerül a három irányú szakosított ágazati képzés, az elmúlt tanévtől kezdve a képzési idő kilenc félévre emelkedett. Az ágazati képzéssel jelentős óraszámú tii tantárgy oktatása is szükségessé vált, melynek ellátása részben külső, részben 3ajáterőkkel ugyancsak komoly feladatokat ró a karra. kar oktatóinak már jelenleg is erős óraterhelése fokozatosan még tovább növekszik. Feltétlenül figyelembe kell venni a teíielés szempontjából azt is, hogy számos tárgy vonatkozásában a joganyag nagy átalakulásban van. A gazdasági irányi tó rendszer refor::ijávalkapcoolaton uj szabályok sora nemzárult le, mert nap mint nap jelennek meg olyan normák, amelyek a polgári-jog, szövetkezeti-jog, munkajog alapvető intézményeit érintik, szocialista állami berendezkedésünk jogi alapjait kifejező alkotmányunk reformja pedig r:o3t került napirendre. ,z uj választási törvény, az elfogadás