József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
A JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNYEGYET3A 1969/70.TANfVI M U NKATERVE Az 1969/70.tanév feladatai közűd - amelyeknek jelentős részét az előző tanévben már megkezdett munkálatok továbbfolytatása, illetve befejezése képezi - az alábbiak a kiemelendő főfeladatoki 1. / Hazánk és városunk felszabad, lása 25. és Lenin születése 100. évfordnIájának méltó megünneplése; 2. / Az egyetemi szervezeti és működési, valamint a tanulmányi és vizsgaszabályzatok elkészítése, a Művelődésügyi Minisz tórium áltál kiadott rendelet, illetve utasításban meghatározott elvek alapján; 5,/ Az MSEM? Központi Bizottságának a tudománypolitika' irányelveiről szóló dokumentumából adódó feladatok meghatározása és ezek végrehajtásának előkészítése; á./ Az uj tantervek alapján beinduló oktatás, figyelemmel kisérése, a tapasztalatok elemzése, értékelése, a korszerűsítéssel járó feladatok megvalósításához szükséges objektiv és szubjektív igények pontos felmérése ás biztosítása lehetőségénkk tisztázása; 5./ A normativ gazdálkodás bevezetéséhez szükséges feltételek vizsgálata, ezek megteremtése és a fokozatos áttérés végrehajtása. Általános égyctomvozetési es szervezési feladatok 1./ A fői kiadatok során jelzett évfordulók méltó megünneplésé nők biztosítása érdekében bizottság létrehozása a tudományos rektor helyettes vezetésével. A bizottság gondoskodik: a/ az ünnepi évfordulók jelentőségét dokumentáló rendezéséről és emlékülések megrendezéséről, b/ tudományos ülésszak rendezés: rol, kiállítások