József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
- 6 -hogy a hallgatókat olyan előadásokra ne kényszerítsék,amelyek a tankönyv, vagy jegyzet auyagan túl többet nem aonak. Nem ért egyet azzal az elgondolással, hogy ál alában mondassák ki az, hou/ u hallgató ne legyen kö olezve az óralátogatásra# Véleménye szerint helyes a szabályzattervezet szövege# Az előadó a szorgalmi idő alatt visszakérdezések formájában meg kell, hogy győződjön arról, a hallgatók az általa leadott anyagot értik-e# Dr.bodnár László: Véleménye szerint a hallgatókat nem kell azzal sújtani, hogy kötelező legyen számukra minden óralátogatása# Kevés mulasztás mellett képesek a vizsgákra jól felkészülni# Az oktatás korszerűsítésénél elhangzottak olyan vélemények, hogy a hallgatóknak minél több szabadidőt kellene biztosítani azért, hogy egyéni foglalkozások utján bővítsék ismereteiket. Véleménye szerint jelen esetben is ezt az álláspontot kell követni# ,r.Miklós xtoros A 4. oldalou a o/b pontnál kéri a "kötelezően" szó kihúzását# M # “-emeses Jé la: Hosszú évekre visszamenő múltja van a kirándulásoknak Szegeden# a kirándulásoknak két típusa alakult ki. isgyik az, amelyik tantervileg kötelezően, a másik pedig az, amelyeket évfolyamok, adott esetben a AiSZ, sőt a kollégiumok szerveznek# Ezek rendkívül hasznosak, mert a tanulmányi munkát közvetve segítik, bár semmi módon nem lehet azt állítani, hogy ezek a tanulmányi munka szerves részei. Miklós leire: a 10. oldalon a b/ pont 2. bekezdésében az időpontok megjelölését, javasolja uecember 1 és oájus 1—re át javítani. A 16. oldalon a 22/a pontnál a 4#51 helyett 4*50 Írandó. Elnöki A 2. oldal b/ pontjának utolsó mondatát idézii "A beiratkozás kérdésében hozott határozat ellen jogorvoslatnak helve nincs”. Kérdése, hogy ez a szöveg Összhangban van—e a felső fórumok elgondolásával# Dr.Kernen,;s Bélát íincs összhangban, ennek ellenére az előkészítő bizottság célszerűnek tart tta e szövegnek a bevételét a tervezetbe# Elnöki Miután a r<zabá.lyzat-terv*settel kapcsolatban több