József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
'b'lo- 24 -kitűzést: az eredményesebb tanulmányi munkára való serkentést, illetve a gyengébb szociális helyzetűek fokozottabb anyagi támogatását. Ennek bizonyitéka, hogy több százezer forinttal emelkedett az ösztöndíjak és a szociális juttatások' cimén kifizetendő összeg. . «/ Az egyetem általános helyzetével kapcsolatosan igen jelentősnek tartjuk a munkaterv azon célkitűzését, am^ty a normativ gazdálkodás bevezetéséhez szükséges feltételek vizsgálatát, ezek megteremtését és a fokozatos áttérés végrehajtását irta elő. Ennek legfontosabb megnyilvánulása az egységek decentralizált gazdálkodására való áttérés volt. Az 1969/70.tanévben az egyetem gazdasági tevékenységének megszervezésénél a következő főbb szempontok érvényesitésére történt törekvés: 1/ a tervszerű gazdálkodás megvalósitása, 2/ a gazdálkodó egységek anyagi érdekeltségének érvényesítése a takarékos gazdálkodásban, 3/ a rendelkezésre álló anyagi erők koncentrálása, 4/ a gazdálkodó egységek, karok önállóságának növelése. Az 1970. I.félévének tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az egységek decentralizált gazdálkodása eredményes, egyrészt olyan számmutatók kidolgozására ad alapot, mely a következő időkben eredményesen hasznositható lesz, másrészt minden egységre kiterjedően a racionális gazdálkodás alapjait teremti meg. A gazdálkodás terén fenti elvek alkalmazása megteremtette a lehetőséget arra, hogy egyrészt a korszerű képzés céljait szem előtt tartva, nagyobb beruházások megvalósitását megkezdjük /egyes esetekben a Városi Tanács segítségével,mint pl. iskolabővités, központi műhely kialakítása stb./ több tanszék oktató és kutató munkájához nélkülözhetetlen nagyobb öszszeget igénylő beszerzéseket eszközöljünk. Másrészt dolgozóink szociális helyzetének javitása érdekében átfogóbb intézkedéseket tegyünk /Báláton-parti üdülő vásárlása, Tisza-parti üdülő felszerelésének bővitése, korszerű munkaruhák, védőruhák biztosítása, menza-ellátás körülményeinek javitása stb./ A karoktól beérkezett jelentések a decentralizált gazdálkodás bevezetését általában pozitívan értékelik, bár problémákat is vetnek fel, melyek legnagyobb része azonban még a gya-