József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged
- 18 -kutatóközpontja működik egyetemünkön - valamint a gyógyszerkémia jelentkezik kiemelt területként. A biológia területén a hagyományos kutatási területek /állattan, állatrendszertan, növénytan, növényrendszertan, embertan/ mellett a legutóbbi időben fokozódó támogatást kapnak, ennek megfelelően gyorsan fejlődnek a legkorszerűbb irányok is, mint pl. a mikrobiológia, a genetika, a biofizika és a biokémia. A biológiai kutatómunka fejlesztése - kapcsolatban az MTA biológiai kutatótelepének Szegedre történő helyezésével - egyetemünk egyik súlyponti feladatát képezi. A földtudományi vizsgálatok közül a mangánérckutatásokat, az Alföldre vonatkozó geológiai és geográfiai - kőolajkutatással kapcsolatos - vizsgálatokat, a Dél- Alföldre vonatkozó gazdaságföldrajzi kutatómunkát, valamint a mikroklima-vizsgálatokkal kapcsolatos eredményeket emelhetjük ki. Tudományegyetemünk elsődleges feladata a magasszinvonalu oktatást elősegitő alapkutatások végzése; emellett azonban tudományos munkánkban igen jelentős szerepet kap a gyakorlat /ipar, mezőgazdaság, irányitó szervek és intézmények/ által felvetett problémák megoldása is. Kutatóink körében rohamosan növekszik a gyakorlati problémák iránti érdeklődés: a külső megbizók számára történő tudományos munkavállalások volumene az utóbbi 4 évben kétszeresére növekedett, s az elmúlt évben meghaladta az 5 millió forintot. E külső megbízások fő témái: a kőolajkutatás, a kőolaj hasznosítása, a gyógyszerkutatás, valamint a számítástechnika alkalmazása a népgazdaság különböző területein. Tudományos munkánk a kutatási terveknek megfelelően folyik. A kutatásokat elsősorban a Művelődésügyi Minisztérium finanszírozza, egyes - matematikai, fizikai, kémiai és biológiai - témák támogatást kapnak a Magyar Tudományos Akadémiától is. Tudományos eredményeink között kell megemlítenünk Acta kiadványaink színvonalának emelkedését. E kiadványok évente többszázezer Pt értékben biztosítanak oktatóink számára tu-