József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1969-1970, Szeged

nagyobb önállóságot biztosit. A felsorolt és egyóbbintóz­­kedések vitathatatlanul alkalmasak a tanulmányi munka szin vonalának emelésére, összhangban állanak a korszerű képzés követelményeivel, egyben fokozott igényeket állitanak a hallgatók mellett az oktatók elé is. Az I969/7O.tanév I.félévi vizsgáival kapcsolatos ta­pasztalataink kedvezőek voltak. A vizsgaelmaradások, igazo­latlan meg nem jelenések száma gyakorlatilag minimumra csökkent, a tanulmányi átlag emelkedett, ami természetesen összefügg az ösztöndijrendelet serkentő hatásával is. A kép realitása érdekében meg kell azonban jegyezni, hogy pusztán az I.félévi vizsgák alapján végleges következteté­sek levonása nem volna helyes, mert az I.félév végén álta­lában az évfolyamokon, illetőleg szakokon kevesebb számú vizsga van, s a komolyabb megterhelést jelentő szigorlatok, záróvizsgák letételére év végén kerül sor. Ezért alaposabb értékelést adni e szempontból csupán a II.félév vizsgaidő­­szakának lezárásával lehet. Itt kivánok kitérni egyetemünk tanulmányi rendjét saj­nálatos módon hátrányosan befolyásoló eseményre, városunkat és környékét sújtó árvizveszedelemre. Az árvizvédelmi mun­kában egyetemünk oktatói, dolgozói és hallgatói odaadóan, áldozatos, lelkes munkával vettek részt, mely tevékenysé­gük a megyei és városi szervek részéről elismerésben ré­szesült. Bár munkaerő igénybevételére az utóbbi két hét fo­lyamán már nem került sor, a készültség még tart, mind­addig, mig illetékes szervek ezt általánosan meg nem szün­tetik. Az éjjelt és nappalt igénybevevő szolgálat miatt - kizárólag fiú hallgatóink részére - kénytelenek voltunk a rendelkezéstől eltérően, a vizsgaidőszak időtartamát kibő­­viteni /augusztus 24-szepteraber 15-ig/. Fentiek értelmében a II.félév tanulmányi eredményéről,a helyzetet tükröző- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom