József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged

mányozására. A tanév folyamán került sor az aj tanszékvezetői megbízások kiadásá­ra; tulnyomórészben a jelenlegi tanszékvezetők kaptak folytatólagos megbízást 5 évi időtartamra. Tanszékvezetői változásokra elhalálozás /Ókortörténeti és Régésze­ti, Állatrendszertani Tanszék/, eltávozás /Radiokémia/ és nyugdí­jazás /Ásványtani Tanszék/ folytán került sor. A tanév során került felállításra a Biofizikai Tanszék. Az Állam- és Jogtudományi Karon átmenetileg az Eljárásjogi Tan­szék szünetel. A személyi, ill. személyzeti munkával kapcsolatosan kell megemlíte­nünk azt, hogy a tanév során egyetemünk tanácsülése a személyzeti csoport vezetőjének beszámolója alApján behatóan foglalkozott a tan­székvezetői munka tartalmi kérdéseivel. A beszámoló részletesen ele­mezte az abból adódó különbségeket, amelyek a tanszékek sokszor igen erőteljesen eltérő méreteiből adódnak. A tanácskozás eredmé­nyeként az egyetemi tanács javaslatokat fogadott el, melyek reali­zálására munkatervi pontként a következő tanévben kerül sor. Az egyetem vezetésének munkáját alapvetően a munkatervek határoz­ták meg. Megállapíthatjuk, hogy az abban foglalt nagyszámú felada­tot maradéktalanul végrehajtottuk. Az egyetemi tanácsüléseket az előre megállapított ütemezéssel és tárgysorozatokkal rendszeresen megtartottuk. Az ülésen résztvevők rendkívül aktiv és sokoldalúan elemző hozzászólása, a színvonalas és konkrét javaslatokkal ellá­tott anyagok természetesen megkönnyítették a helyes állásfoglalás ki­­kialakitását a tanács tagjai, do a rektor:' vezbbés számára is. A tanácsülésük elvi állásfoglalás alapján a rektori vezetés nagymér­tékben törekedett arra, hogy a kari vezetők megfelelő önállósággal rendelkezzenek a feladatok megoldása tekintetében. A rektori munka­­értekezletek jx témák operativ végrehajtásával kapcsolatos tapasz­talatokat kiértékelő megbeszélések voltak, melyeknek összehívásá­ra szükség szerint került sor. Az oktatók tevékenységének általános értékelésével kapcsolatosan lényegbevágó problémával nem találkoztunk, sőt azt egészében po­zitivon értékelhetjük. Ezt támasztja alá a káderfojlesztési tergek

Next

/
Oldalképek
Tartalom