József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged

A jövőben azonban jobban figyelembe kell venni az iskola gyakorló jellegét, törekedve arra, hogy még a nem szakvezetői állások betöltésére is néhány­­éves gyakorlattal rendelkező nevelőket vegyenek elsősorban számításba. e# A nevelőtestületnek mintegy harmadrésze a városi szakmai, valamint szakmai-ideológiai továbbképzés­ben vesz részt. így-ilyen vonatkozásban is bizto­sítva látszik a testület fejlődése. Meg kell je­gyezni, hogy a jelentkezések aránya jóval nagyobb, de a városi Művelődési Osztály nem tudja biztosí­tani minden jelentkező bekapcsolását a továbbkép­zésbe. Jelenleg három fiatal nevelő jelentkezett a Marxizmus-Le ni nizmus Esti Egyetemen való tanu­lásra. Felvételük esetén az Esti Egyetem szakosí­tó tagozatain kezdik meg tanulmányaikat, A tantestület szakmai továbbképzése nincs ki­elégítően megoldva. Egyes szaktanszékek szorgal­mazzák ugyan a nevelők szakmai továbbképzését, de a többség nem fordit erre elegendő figyelmet. Hiá­nyosság az is, hogy egyes továbbképzési célt szol­gáló egyetemi előadások olyan problémákkal foglal­koznak, amelyek az iskolai gyakorlati munkában nem hasznosíthatok. Kívánatos lenne a szakmai tovább­képzés rendszeressé tétele, tematikájának megálla­­pitása olymódon, hogy az valóban hasznos, a gya­korlatban is alkalmazható ismereteket nyújtson a nevelőknek, A szakmai továbbképzés különösen gyen­gén van megoldva az alsótagozatos nevelők, vala­mint a gyakorlati foglalkozásokat vezető nevelők­nél. Ezen a téren sürgős lépéseket kellene tenni a hiányosságok felszámolására# d, Az egyetemi intézetek segítsége az iskola tanárai­nak szintén nincs kielégítően megoldva. A Nevelés­­tudományi Intézet nagy segítséget nyújt ugyan a nevelők pedagógiai-módszertani továbbképzésében,

Next

/
Oldalképek
Tartalom