József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged

Az ideiglenesen működő aj Egyetemi Tanácsot a Minisztérium december 31-ig hagyja majd jóvá* Utána az Egyetemi Tanács megválasztására demokratikus formák között kerül majd sor. Javasolja» hogy az Egyetemi Tanács ezen átmeneti időre úgy alakuljon» hogy minden kar delegáljon az állam és pártvezetés­sel egyetértve egy-egy oktatót, valamint egy-egy hallgatót. A hallgatói jelölések a KISZ szervezet bevonásával történjen. Helyes lenne, ha a kari KISZ szervezet titkárait hoznák javas­latba az ideiglenesen működő Egyetemi Tanácsba. Amennyiben az Egyetemi Tanács ezzel egyetért, kéri a dékánokat és a jelen lé­vő KISZ Bizottság titkárát, hogy ebben az értelemben javaslata­ikat sürgősen tegyék meg. Az Egyetemi Tanács az elnöki javaslattal egyetért. Elnökt Hátér a tárgysorozat 2 napirendi pontjának tárgyalására. ad.2. Dr. Kernen es Béla» A mellékletből látható, hogy a jelen­tést két erre a célra alakított bizottság készítette el. A gyakorló gimnáziumról szóló jelentést Ágoston professzor, az általános iskoláról szóló jelentést pedig Dr* Hevesi János dé­kánhelyettes vezetésével készítették el, A bizottságok részére szempontokat dolgoztak ki azért, hogy ennek alapján történjen a felmérés. A bizottságok nem törekedtek arra, hogy az iskolai élet összes vonatkozásaival foglalkozzanak. Ez túl terjedelmes lett volna, hanem bizonyos kiemelt szempontok szerint vizsgál­ták meg a megadott témákat. Elsősorban a demokratizmusnak az érvényesülése, majd személyi, és végezetül a dologi lehetőségek vonatkozásábanvégezték munkájukat. Véleménye szerint jelentésük­ben a problémákat és lehetőségeket mérlegelve teljes képet ad­tak iskoláink helyzetéről. Tájékoztatásul elmondja, hogy több helyen történt utalás egy tanárképző bizottság létrehozására. Jelenleg foglalkozik is az egyetem egy kisiótszámú operativ, az oktatási rektorhelyettes mellett tanácskozó bizottság létre­hozásával. Ezzel kapcsolatban egy tervezet el is készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom