József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1967-1969, Szeged

(ft Ezek után megkérdi, van-« a Tanács tagéinak ©estleges be­jelentés». Bejelentése nem volt, igyrátér a második napirendi pont tárgyalására. ad 2./ Kjtn'!k* Az Írásos anyaghoz tartalmi vonatkozásában kiegészítése”nincsen. Kéri az Egyetemi Tanács tagjait, eset­leges kérdéseik megtételére. Dr. Graasellv Gyulát z egyetemi munkaterv felöleli minda­zokat a feladatokat, amelyeket az egyetem és az egyes kaitok a minisztériumtól kaptak, részben az okt *tás korszerűsítésé­vel, részben bizonyos nevelési feladatok megoldásával kap­csolatban. Véleménye szerint kellő alapooságg 1 és részle­tességgel Öleli fel a sí unkaterv mindazokat a feladatokat, melyek a* elkövetkezendő tanévben megoldásra várnak, lennek következtében szór ól-szóra át? lehetett venni gyes részeit a kari munkátervek részére. Észrevételei a következők* Első oldalon a 2. pontnál* ,5Az MSZ&P agitációs és propa­ganda bizottsága állásfoglalásának, valamint a Nevelési Kon­ferencia anyagának feldolgozásával kapc olatb n” szöveghez az a megjegyzése, hogy a minisztérium megküldte idevonatkozó végrehajtási utasítását, mely szerint eanek feldolgozása szükségessé teszi egy bizonyos mennyiségű irodalmi anyag beszerzését. Ezeknek a beszerzésére a karoknak anyagi fede­zete nincsen. Javasolja, az e téren szükségessé váló anya­goknak központilag történő beszerzését. « * A 3. oldalon a ?»/ pontot véleménye szerint el lehetne hagy­ni. Ez nem munkatervi feladat. Ez egyébként bele tartozik a korszerűsítés területébe. A 3. oldalon a 9. ponttal kap­csolatban megjegyzése* A honvédelmi oktatás heti 1 óránál több elfoglaltságot jelent. Véleménye szerint a honvédelmi oktatás legalább 5 órát vesz igénybe. A gyakorlati oktatás­ra gondol itt, amit terepen keil végx-ehajtani. \ aetje öze- 1ités, és visszatérés hosszabb időt vesz igénybe. Az 5. oldalon a 4/a pántnál megjegyzése* "Az uj KK utasítás végrehajtási rendelkezésének elkéí-.zktáse," Javasolja a mun­kába vonassák be a Természettudományi Kar részéről a Kar ja­vaslata alapján egy előadó. Ha a végrehajtási utasítás ter­vezete elkészül, adassák ki a karokra megvitatás céljából. A 6. oldalon a 3. ponthoz javasl ta ugyancsak az, hogyha az egyetemi acták helyzetének felmérése elkészült, a tervezet kerüljön ki e karok elé ugyancsak megvitatás céljából. ti IV.fejezet 6. pontja c/ alpontjára véleménye szerint hosz­­szabb határidőt kellene adni az október 2(X-i időpont meg­jelölése túl rövid időpontnak tűnik. A határidő meghosszab­bítása annál is inkább szükséges, mex-t az oktatás korszerűét­­tése egy rendkívül komplex felad t. Az I.félév után csupán tájékoztató jellegű adatokat tudnak produkálni, éppen ezért szükség van a határidő meghosszabbításra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom