József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged

A Termés?, áltudományt Karon yé gzett. korszerüajtési munkál átok, kisérlelek és szakmai gyakorlatok eredményeivű'., Xt. A» előad ásó kkal, a laboratóriumi és tan termi gyakorlatokkal kapcsolatos problémák. *./ Karunkon egyedül Kalmár László professzor kapott megbízást a Minisztériumtól arra* hogy kipróbálja az 5 Analízis» előadás már elfogadott programjától többé-kevésbé eltérő» de koncep­­ciójábaa lényegesen különböző tervét» amely valamelyest hasonlít az ELTE egyik fizikus csoport­jának javaslatához. Tervének a lényege az, hogy az analizis oktatás első félévében (maL-fiz. tanár- és matematikus szak I* félév/, pusztán a határérték szemléletes fogalma alapján eljut a differenciál- és integrálszámítás számolási szabályaihoz, mqjd később a határérték fogalmának be­vezetésével építi fel szabatosan az elméletet. Ez a módszer figyelembe veszi a kísérleti fizikai ok­tatás igényeit, ahol már az J, félévben szükség van eme algoritmusra« Az előadás a terveknek meg­felelően folyik. A tapasztalatok nem rosszak, de a végső következtetések levonása a felmérés idő­pontjában taaég kora? ’enne, D./ Az uj oktatási reformot kötelező erővel tanári szakokon egyelőre csak az első két évfolyamon, vegyész és matematikus szakon pedig csak az I* éyfolyamon kellett bevezetnL Minthogy azonban az egyes tanszékek tevékenyen kivették részüket a reform munkáiataiDól» amelyek során alaposan meg­vitatták és az átmeneti tantervek kapcsán már kipróbálták az egyes tárgyak korszerűsítésének lehe­tőségét, ahol arra mód kínálkozott, dékáni engedély alapján, kipróbálták lelsőbb évfolyamokon is az uj programokat. Az egyes tanszékeknek ez a vállalkozása bizonyítja, hogy Karunk oktatói milyen messzemenő mértékben magukévá tették a reform célkitűzéseit. Az ezzel kapcsolatos helyi jellegű kísérletek tapasztalatairól a következőket jelentem ? 1, / Matematika ? Az "Analízis II»* tárgyat az uj programnak megfelelően oktatták már az 1963/64 tanév II» év­folyamán is. Sajnálattal kell megállapítani, hogy •» mint az egyébként más matematikai tárgyaknál is tapasztalható •» a program túlságosan feszitett. az óraszámok nincsenek arányban a kijelölt tananyag­gal, s fontos anyagrészek előadására nem kerülhetett sor. 2. /_£teikaJ a, / A Kísérleti Fizikai Intézetben az mat-fiz. és kénv-flz, szak V. évfolyamán Devezették * «Szakmódszertani szeminárium» a* kollégiumot, A tapasztalat szerint ez hasznosnak bizonyult, b. / Az Elméleti Fizikai Intézetben az 1963/64» tanévtől mat-fiz. «zakón a III* éves tárgyakat, a jelen tanévtől ezen túlmenően a IV. éves tárgyakat is az uj programok szerint oktatták. A III* év L félévében oktatott «Elektrodinamika» előadás uj programja megegyezik az átmeneti tantervek «órán kidolgozott programmal, és különösebb probléma nem merült fel, A másik két tárgyat ^Kvantummecha­nika** valamint «Termodinamika és statisztikai mechanika», a ré$ óraszámban /heti 4+1 óra/ oktatták, de az uj program szerint *A tapasztalat ilyen körülmények között kedvező volt. Sajnos azonban a re­form ezt a programot heü 3+-1, ÜL 3+0 óráDan állította be, tehát • programok felettébb feszítetteknek bizonyultak, és amikor majd az uj óraszámokban kell előadni a tárgyai, fontos anyagrészek nem ke­rülhetnek előadásra. 3J Kémia ' *k/ A Szerves és Analitikai Kémiai Intézetben már az 1963/64. tanévben /tehát a renddel előtt egy évvel/ bevezették a reíarmot, és folyamatosan tovább vitték ebben a tanévben, egyenlőre a régi óraszámban. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek. b, / A Szerves Kémiai Intézetben a jövő tanévben bevezetendő reform sikerét azzal igyekszenek előkészíteni, ilL biztosítani, hogy az előadási sasmlélteíő anyagot felfrissítették* uj gyakorlatoké, ifi. a gyakorlatokhoz korszerű kisérleli es közöket, valamint uj speciálkollégiumokat állítottak be, c. / A Kolloid Kémiai Laboratórium oktatását IIL-V. éven az uj programnak megfelelően végezték. A tapasztalatok kedvezők. 4. / Biológia ? a,/ Az Általános Állattal és Biológiai Intézet az előadásait az uj programokhoz igazította* jól­lehet véglegesen elfogadott program még nincs* A tapasztalatok kedvezőek. b7 A Növénytani Intézet a bioUkémia és bioL-löldrajz szak III* évfolyamán az uj program sze rint oktat, nevezetesen : a kevesné modern flórisztikai növényföldrajz taglalását, ill. a flórabirodalmak túlzott részletezését összevonták, és inkább a vegetáció, ifi, a vegetációs térképek ismertetésére tér­tek át, A tapasztalatok kedvezőek. 5. / Földrajz ? *•/ A Természeti Földrajzi Tanszék felsőbb évfolyamokon is bevezette az uj programokat, amelyek- 8 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom