József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged

csészéttudományi Kar egyik hallgatójának fegyelmi ügyéről a VB* csak hóna­pok múltán czorzett tudomást» mégpodig akkor» amikor az elkövetett fegyelmi vótaég egész súlyos lett* Véleménye szerint az évfolyaofelelősi rendszer azért jött létre» ho;.y Egyetemünk vezetésé e egy-egy évfolyam hallgatóiról teljes képet kapjon« ki­zárt helytelen lenne az évfolyamfölelésüket arra inspirálni» hogy a kintlakók­­kal ne foglalkozzanak» A kollégiumban lakó hallgatókat is fel lehet használ­ni arra» hogy az évfolyaofelelósöttnek segítséget adjanak a kintlakó hallga­tók megismeréséhez» nlnük megjegyzései a referátummal kapcsolatban! Az uj kollégium megnyitásával a jelenlegi kollégiumi zsúfoltságot szá­molja fel az egyetem» £ javaslatból következik» hogy a felvételi feltétele­ket szigorítani kell« Említést tesz arról» hogy a rektori munkaértekezlet foglalkozott már azzal» hogy a felvételi feltételeknek szabályzatba való ki­dolgozása szükséges ée ennek met, történté vei irányadó less» hogy milyen fel­tételek mellett történhetnek a kollégiumi felvételek* Egyetért Márta elvtárs által felvetett azon gondolattal» hogy a kollégiumokban fiatal oktatók le kopjanak elhelyezést« Ezzel ugyan egy-két férőhelyet elvonunk e hallgatók­tól» de sokat nyerünk azzal» hogy egy-két oktató a kollégiumban lakik« Ez a kollégiumi rend fenntartásában segítséget adhat a kollégium igazgatójának is« A szükséges lépéseket az engedély megszerzése végett megteszi* A kollégiumi nyelvórák társadalmi munkában történó megoldásával kapcso­latos véleménye az» hogy ezeket a társadalmi munkában aodtt órákat is ki kell fizetni« Az Eötvös Loránd kollégiumban Angliát megjárt oktatók angol nyelv­órákat tartanak» ami igen Örvendetes és szeretné» ha ez a példa más diákott­honokban is követésre találna« Pr»GrasselÍv Gyula professzor» az Eötvös Liráad kollégium igazgatója bejelenti» hogy a kollégium 10 éves fennállása alatt személyes kapcsolatai során sikerült megvalósítani» hogy idegen nyelvoktatásban részesüljelek a kollégium hallgatóit s igy angol-francia-latin nyelvi oktatásban is része­sülnek a kollégiumi hallgatók» A nyelvórák díjazása érdekéből beszél a Mi­nisztérium illetékeseivel» kiknek véleménye az volt» hogy ezekután is lehet óradijat kifizetni» Erre a félévre a nyelvórák adásáért járó dij a megfele­lő alrovatból a *eruuazattudom nyi Kar dékánja utasítása alapján megtörtént» Eat a gyakorlatot a jövőben a Természettudósinyi Kar dékánja nőm tudja fenn­tartani» éppen ezért kéri a Bölcsészéttudom nyi Kar dékánját» segítse elő» hogy a Bölcaészettudomínyt Kar nyalvész oktatói közül minél többen vegyenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom