József Attila Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1964-1966, Szeged

-/A Szerves Kémiai intézet egyik szakmai-ideológiai vitája állapította meg, hogy Halmos Miklós és Vinoze Irén «Szerves Kémia* c. jegyzete igen szép fejlődést mutat előző jegy zeteikhez viszonyítva./ 2. / A viták színvonalát kedvezőtlenül befolyásolja, hogy az ülésen résztvevő okluiók a megtárgyalásra kitűzött téma anyagát vagy egyáltalán nem. vagy csak késve kapják ke­­zeikhez. Több oktató még arra szorítkozik csak, hogy a vitára tűzött témából előre kiragad egy részletproblémát, ebből ugyan felkészül» hozzászólásában hozzáértéséről ad tanúbizonysá­got, majd a további vitából kivonja magát. Egyes helyeken a vitaülések lefolytatását «egy elintézendő ügy» -»ek tekintik, hi|jt£ dé­káni utasítás követeli a «végrehajt ás*Itt az a felfogás dominál, hogy ha az ülésről már jegyzőkönyv is tanúskodik, akkor a kijelölt feladatnak eleget tettek. Egyes intézetekben - pl. a Bolyaiban- a szakmai-ideológiai vita vonala a szakdldakíf kai kérdések fejtegetése irányában tért el. 3. / A tapasztalatok mérlege arra mutat, hogy - a vitaülések színvonalát emeleud* célszerű a megtárgyalásra kijelölt téma referátumát, vagy annak téziseit minden meghívott oktatónak előre eljuttatni tanulmányozás céljából. / A Kísérleti Fizikai Intézet módszere- az anyag előzetes sokszorosítása és közreadása kiegészíthető irodalomjegyzék közlésé­vel, jó példa lehet./ A marxizmus-len in izmus tanszékek munkatársainak bekapcsolódása a szaktanszékek vi taalkajmaiba növeli az ideológiai szándék hatásfokát, javasoljuk, hogy ha a marxista tanszékek oktatói nem is juthatnak el minden yitaülésre, a szaktanszék vitaindító referátumának a meg­tartására kijelölt oktató legalább konzultáljon előzetesen az illetéles ideológiai tanszék munka­társaival. Az intézetek a jövőben átgondoltabb, körültekintőbb tervező munkával jelöljék ki az üié sek időpontját , témáját és előadóját és az eddiginél következetesebben hajtsák végre a viták ütemtervét, A kar Világnézeti Nevelési Bizottsága a tanévben nem állt a feladata magaslatán, nem tudta maradéktalanul betölteni szerepét Akadályozó tényként latba esik, hogy a Bizottság el­nöke több hónapos külföldi tanulmányúton volt De az ő jelenléte esetén is indokolt a Bizott­ság megerősítése, FÜGGELÉK. Az 19 60/61-es tanév eddigi Természettudományi Kari szakideoióglai ülései ■ Növénytani Intézet '■ 1960, XII. 14-én «Növényszervezettan » vitája. Állattani Intézet 1960. X. 12, én « A biológiai oktatási anyag korszerűsítése*. 19 60. XI. 21én « A társadalmi szemlélet érvényrejutása a biológiában ». Éghajlattani Intézet ; 1960. XII. 23án « A tér és idő» /csillagászati földrajz/.- 2 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom