József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979

1978. december 14., II. rendes ülés

14 Nincsenek meg az intézetek kialakitásának tárgyi feltételei, s nem ismeretes azok jogi szabályozása. Végül fel kell vetni a személyi kérdést is. A nagy létszámú integrált egység vezetőjének hosszabb /öt-tiz éves/ megbizása mo­nopolhelyzet kialakulásával fenyeget. Rövidtávú, esetleg váltakozó megbízatások távlati koncepciók kidolgozását és végrehajtását teszik lehetetlenné. A nagy létszámú egységek vezetése a belső egységek ■heterogenitása miatt szükségszerűen formális, esetenként szakszerűt­len, illetve kis hatásfokú lehet. A nagy létszámú intézetek kialakítása szükségszerűen az inter­diszciplináris együttműködés gyengítéséhez, a szervezeti flexibili-. tás gyengüléséhez vezet. Gátolná az önálló nemzetközi kapcsolatokat. Veszélyezteti a tudományban nélkülözhetetlen kezdeményező erő ki­­ortakozását. Ugyanakkor kétségtelen, hogy mind az integrált oktatás, mind a. :;v :yobb volumenű kutatási feladatok ellátására általában a nagyobb létszámú, más-más integrált egységek alkalmasak. Bölcsészkari vi­szonyok között ez csak úgy képzelhető el, ha a nagyobb integrált „oység ott alakulna ki, ahol az oktatási és kutatási tevékenység ezt indokolttá teszi, s ott ahol erre szükség van a. tanszéki egység fenntartásával. b/ Intézkedési javaslatok Intézetek kialakítása a jelenlegi szekció-megoszlás alapján képzelhető el, oly módon, hogy néhány esetben sor kerülne szekciók szétválasztására /igy a magyar szekciónak irodalmi és nyelvészeti, a modern filológiainak I. és II. számú modern filológiai szekcióra bontására/, illetve a jelenlegi szekcióprofil kibővítésére /muzeo­­lógia bevonásával/. Ennek megfelelően az intézetek alapját képező szekciók rendszere a következőképpen alakulna: 1. pedagógiai-pszichológiai szekció; 2. irodalmi szekció; 3. nyelvészeti szekció; 4. történeti szekció; 5. ókortudományi és muzeológiai szekció; 5. I. sz. modern filológiai szekció /germanisztika, romanisz­­. tika/;. 7. II. sz. modern filológiai szekció /szlavisztika/. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom