József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979
1979. június 28., V. rendes ülés
VM Ennek propagálása igen komoly szervezőmunkát jelentett, mivel a hallgatók döntő többsége az államvizsgára való felkészülés miatt alig volt elérhető /sokan el is utaztak/. Elértük azt, hogy 13. hallgató 20 pályázatot adott be 1^ munkahelyre. A pályázatokat jun. 18-ig továbbítottuk, Eddig csak elfogadott pályázatról kaptunk értesítést. Az elutasított hallgatók elhelyezése /a pályázati szakaszok lezárása után/ a művelődési osztályokon számontartott, üresen maradt állások közvetlen megpályázása utján történik az érdekelt végzősök egyéni orientációja alapján. Az OM rendelkezése szerint nem tanári munkakörben is elhelyezkedhetnek azok, akik igazolást kapnak arról, hogy eleget tettek pályázati kötelezettségüknek /2-3 elutasítással rendelkeznek/ és a munkáltató engedélyt szerez pályakezdők alkalmazására /felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökben/. Szeged, 1979» jun. 25. Dr. Duró Lajos s-,k„ tanszékvezető docens a Kari Pályázati Bizottság elnöke 4 Készült 60 pld-ban. A soksz, eng.: Sényei Róbcrtné hivatalvezető