József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1978-1979

1979. február 22., III. rendes ülés

Tisztelt Sari Tanács! Sáránk párásatct hirdetett agy - a Kiassaika-FUalágial Tanszéken betöltendő - docensi állásra a orra a határiad la Jár­táig /tebruár 21-ig/ agy pályásat érkezett be* Dókán elvtárs az elbírálásra 9 az ennek, alapján történő Javaslattételre három tagú bizottságot Jelolt lei* A bizottság véleményéé Jelentését az aláb­biakban terjesztem a Seri Tanács elé* Pályázó Makk Ferenc» a J&TB BT& Klasszika-Filológiai Tanszé­kének oktatója» akinek a pályázati anyagát» aint a formai követel­ményeknek megfelelőt kaptuk kézhez az állami vezetéstől* Makk Ferenc 1940-ben született Baján munkásosaládból* édes­apja kiterjedt munkái»®oz^alml tevékenységet fejtett ki* Tál?ázó a bajai III* Béla Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait s tett Jeles érettségit* 19^9-1964 közt karunk hallgatója volt* 1964- ben latinból és történelemből» 1966-ban görögből szerzett kitünte­téses /"vörös"/ diplomát* ás 1964-65-ös tanévben a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban tanított* Azóta a JáTfi B33£ Klasszika-Filológlal Tanszékén oktat tanársegédi» majd 1972-től adjunktusi beosztásban* Közben 1974-1977 között ösztöndíjas aspiránsként Gséksly György akadémikus vezetésével mélyítette el szaktudását középgörög /bisaa­­tTeológiai/ területen* — 1964-ben nősült* Felesége Kis Julianna a JA3W Végvári ifadre Gyakorló általános Iskolájában a történelem szak­vezető tanára és a pártalapsaervezet titkára* Két gyer eke vont László és Péter* Makk Ferenc eddigi pályafutása során széleskörű oktatói-nevelői gyakorlatra tett szert* Mint életrajza mutatja» közvetlen tapaszta­latból ismeri a középiskolai tanári «unkát. Volt több éven át mellék állásban egyetemi kollégiumi nevelőtanár* 3 mindenekelőtt az egyetem.' oktatásban fejtett ki sokrétű eredményes tevékenységet* Mindkét klasszikus nyelv grammatikáját éveken át oktatta és gyakoroltatta hallgatók nemzedékének hosszú sorával* Számos görög és latin auc­­torolvasási órát vezetett és vezet* Rendszeresen tart elmélyült speciális kollégiumokat szőkébb kutatási területének kérdéseiről* Oktatómunkáját lelkiismeretesség» önmagával és tanítványaival szem­beni igényesség Jellemzi és teszi hatékonnyá* Egyetemi tankönyv /Ool« lust tus Catllinájánnk koemeatáláss/ és Jegyzet /a magyar őstörténet görög forrásanyagának feldolgozása/ elkészítésében való részvállalás kézzelfoghatóan vall egyetemi pedagógusi szakértelméről és elhiva­tottságáról*

Next

/
Oldalképek
Tartalom