József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1976-1977
1976. december 16., II. rendes ülés
• On Df Vajda György Mihály: a sok javaslatot nagyon fontosnak és helyesnek tartja még akkor is ha nem valósulnak meg teljes® egészében. A szakdolgozatok■ kai kapcsolatban azt javasolja, hogy 3 teljes szakdolgozat készüljön el a II. szigorlat előtt és számitson be abba. Az oktatás kérdésével kapcsolatban elmondja, hogy a tantermek felszereltsége nem kielégifcő pl. a világirodalom oktatásánál elengedhetetlenül szükséges lenne vetiteni az egyes korok művészetéről, de a tantermek nagy részében ez megoldhatatlan. Véleménye szerint a magyar és a világirodalom tematikáját párhuzamositani kellene az I-II. éven is. Ez sokat segitene a hallgatók felkészülésében. A nem idegen nyelv szakos hallgatók idegen nyelvi képzése nem kielégitő. Hiába tesznek záróvizsgát /pl. magyar-történelem szakosok oroszból/ az illető nyelven még olvasni sem tudnak. Az idegen nyelv tudása elengedhetetlen, a lektorátus által tartott nyelvi órák nagyon fontosak, mivel az idegen nyelv tudása feltétele az önálló tanulásra és munkára nevelésnek. Az önálló munkára való nevelésnek előfeltétele a tanári munka intenzitása, amit csak közvetlen kapcsolatban lehetséges végezni. Ehhez azonban nincs meg a megfelelő hely. Nem tartja helyesnek, hogy a hallgatónak nem kötelező előadásra járnia s meghallgatnia azt amire az előadó igen alaposan felkészül. Az előadásra járást kötelezővé kellene tenni. Majsa József: a hallgatók többségének véleményét tolmácsolja, akkor amikor azt mondja, hogy a Hallgatók a jó előadásokra szivesen eljárnak. Hogy mi a jó előadási azt nem tudja megfogalmazni, de az oktató munka nem valósulhat meg a hallgatók aktivitása nélkül. Nem azt várják a hallgatók amit a jegyzetekben, szakirodalomban megtalálnak, hanem útmutatást adjon a szakirodalomban történő eligazodáshoz. A filozófiatörténet anyaga összezsugorodott, kimerül néhány Marx-előtti filozófus bemutatásával. A javaslatok 8. pontjára hivatkozással elmondja, hogy jobban támaszkodjanak a tanszéki összekötőkre. Vegyék igénybe a tanszéki összekötők munkáját, támaszkodjanak rájuk és követeljék meg tőlük a véleménynyilvánítást. ígéri, hogy ebben a KISZ kari vezetés minden segítséget meg ad. Kéri a Tanszékvezetőket, hogy állítsák össze azokat a követelményeket, amelyeket a tanszéki összekötőktől elvárnak. Mérei Gyula: véleménye szerint az oktatók továbbképzése, a külföldi részképzés problémája, a zárthelyi dolgozatok Íratása nem a hallgatók önállóságra való neveléséhez tartoznak. A javaslatok között szereplő 9, 11, 14. pontok azok, amelyek az önállóság szempontjai. Ez a három pont elégséges is. A történeti tanszékeken kísérletképpen bevezették azt, hogy adott koron belül a hallgatók válasszák ki az ókét érdeklő témákat, és a szemináriumokon ezek feldolgozása történik meg. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez jó, a hallgatók szivesen vállalkoznak referátumok és korreferátumok készítésére. Egyetértett azokkal a kolegákkal, akik az idegen nyelv tudást elengedhetetlennek tartják a nem nyelv szakos hallgatók számára is. Ez is a hallgatók önállóságra való neveléshez tartozik. Kunsági Elemér: szerint a szakdolgozat a hallgatók önállóságra való nevelésének egyik lehetősége. Szerépét, jelentőségét meg kellene határozni. Ez nemcsak tantervi kérdés, hanem metodikai is. A témákat ä tanszékvezetők minden esetben lássák. Véleménye szerint az előadásoknak nem a vizsgára való felkészítés a célja, hanem a szakemberképzés. Mivel az 'Oktatási és Nevelési Bizottság által elkészített anyag a szaktanszékek kollektívájának munkája alapján készült, javasolja hogy a kari tanács határozataival kiegészített anyagot a kari KISZ VB vezetősége kapja meg és a visszajelzéseket a tanszéki összekötőkön keresztül juttassák el a tanszékekhez. Az igy kialakult uj és összegyűjtött anyagot tárgyalja újra a kari tanács. így a hallgatók véleménye is jobban érvényesül.- 4 -