József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1972-1973

1973. május 17., III. rendes ülés

WS Ezek után érthető, ho. az előadók a levelezo-kcnferenciák tartását gyakran nyűgnek tekintik, amely szakmai és pedagógiai szempontból egyaránt haszontalanul veszi el az őszi és.a tavaszi szünetben másra sokkal gyümölcsözőbben fordítható időjüket. Ehelyett hasznosabb volna a fordított konzultáció, azaz felmérő, ellenőrző demonstráció az időarányos anyagrészből: Ez természetesen nem zárja ki a tematikus szemináriumok tartásának lehetőségét sem a félév elején kiválasztott irodalommal, nagy- és kisreferatumokkal, vitával stba Ha ennek során merülnek fel kérdések, melyekre a hallgatók maguk is igyekeznek választ találni az általuk feldolgozott anyag birtokában, feltehetőleg ered­ményesebb konzultációkat lehet tartani. A szemináriumon., i.11, demonstráción való sikeres részvétel a vizsgára bocsátás feltétele volna« A levelező forma természetéből következik, hogy a demonstráció részben ellenőrző dolgozatok, tesztek íratása révén történnék, A foglalkozásoknak azonban ne legyen sem anyagkövető, som vizsgajellsgüks adjanak segítséget ahhoz, hogyan kell az anyagot részletesen áttanulmányozni és úgy elsajátítani, hogy arról a vizsgákon összefoglaló képet tudjanak adni, de magának a munkának az elvégzését a hallgatókra kell bízni« ~ 13 -13* Nehezebb és szakonként erősen differenciált a szakdolgozatok elkészítésének problémája. Magyar történelemből kimeríthetetlen kin­csesbánya a helytörténet, magyar nyelvészetből a nyelvjáráskutatás és a mai magyar1 nyelv. Egyetemes tört ón .lemből a nappali tagozaton is sok nehézséget kell leküzdeni. Magyar irodalomtörténetből sem könnyű p helyzet: jelentős írója, költője nem minden helységnek van, s ha van, korántsem biztos, hogy az anyag helyben található. Általánosabb iro­dalomtörténeti vagy irodalomelméleti témák kidolgozásában ismét a könyvtárviszonyok támasztanak nagy nehézséget. Egy ideig közbülső megoldásnak tűn. a részletes, esztétikai szempontú műelemzés; és bár az utóbbi években a szakirodalma rohamosan felduzzadt, jórészt csak szak folyóiratokban vagy nehezen hozzáférhető szakkiadványokban található meg. /A Nevelők Könyvtára sorozat ezekből az eredményekből vajmi keveset vett át néhány kötetéire/* Egyébként sem volna helyes megrekedni a puszta műelemzésnél, hiszen az irodalomszakos tanárnak hozzá kell Készült: 90 pld-ban« Eng*sár-Béla Dénes hivatalvezető*

Next

/
Oldalképek
Tartalom