József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar - tanácsülések, 1970-1971

1971. február 3., Elnökség I. ülése

- 6 -81 Nyiri Antalt A komplex államvizsgával kapcsolatban a magyar szak­bizottság január 14-én elvetette az első tervezetet. Egyértelműen foglalt állást ellene, megmutatta azt is, merre van a kibontakozás útja. A javaslatok alapján Fábián Fái elküldte az ott elhangzot­tak ós a levélben kapott vélemények alapján az uj tervezetet. Ez alapjaiban más. nem lenne helyes, ha a kar illetékes szakcsoportjai ezt nem ismernek meg. Ezért azt kéri, hogy ezt a magyar államvizsga­­tervezetet ismertté lehessen tenni a Karon. A problémák ezen az elvi alapon úgy látszik megoldódnak. Az AV tematika is megvan, de nem ez a fontos, hanem a tervezet, ez az alapvető. A csucsbizottsági ülésen Ágoston professzor vett részt, ő ismerteti, hogy végülis a magyar szakbizottság mit végzett. Ágoston Győr y: Résztvett a bizottsági ülésen. Elmondta, hogy maga a komplexitás koncepciója is kidolgozatlan, nem lehet mindent mesterségesen belegyömöszölni. A bizottsági ülésen a legellentábB- sebb koncepciókat vetették fel. Azzal zárult, hogy a tervezettel mindenki egyetért, s most a pszichológiai megdolgozás időszaka következik. Éppen ezért nem tartaná rossznak, ha Bolla elvtárs lejönne ós elmondaná hogyan is képzeli a minisztérium a komplex államvizsgát. Maga a koncepció helyes, de a tételek fogják irányí­tani a vizsgák, főként ha kiadjuk a hallgatóknak is. Szólnia kell arról, hogy a nyelvszakokon általában lelketlen vizs­gáztatási módszerekkel dolgoznak, nem megfelelő pedagágj.ai módsze­rekkel. Ezek letörik, elkedvetlenítik a hallgatókat ahelyett,hogy ambicionálnák őket. Az orosz szakosok képtelen tartalmi Írásbeli feladatokat kapnak, amelyek nem felelnek meg a józan nyelvi szem­léletnek. Lehetetlen az is, hogy annyi hallgató megbukjék, amikor szükség van orosz szakosokra, s ezeket a felvételin a legjobbak közül válogattuk ki. Olyan módszerekkel kell dolgozni, amelyek igényesek, magas színvonalat kívánnak, de nem ilyen módon. Mikola Tibor: Nem biztos, hogy a bukások nagy száma maximalizmus. 1 BüE-n liberalizmusról beszéltünk, ezen túllépve ezzel számol­nunk kell. Itt két végjét van és mindkettő veszélyes, kérdés, hogy a kettő közül melyik a károsabb, ha mindent elfelejtenek a hall­gatók, vagy ha megkinozzák őket. Móréi elvtárs nem használta a fizikai dolgozók gyermekei kifejezést, hanem hátrányos helyzetű hallgatókról beszélt. Egyetért ezzel, valóban vannak más hátrányos helyzetűek is. Tavaly felmértük kik azok, akiknek segítség kell, * az idén ez elmaradt, pedig nem lehet egy évre sem ezt félre tenni. De a másik véglet sem jó, ha az oktató a segített hallgatót nem buktathatja meg lelkiismereti okokból. Jó lenne az idegennyelvi szekcióban a számonkérésről értekezni. Az Oktatási Bizottság által a taggyűlésen elhangzottakat a lényeget kiemelve jó lenne megküldeni a tanszékeknek,az összoktatói értekezlettel együtt munkálkodjanak ezen is. Javasolja a fegyelmit az angol tanszékén tapasztalt fe­gyelmezetlenségekkel kapcsolatban. A káderfejlesztési tervek szép tervek, jó lenne, ha idővel elérnénk azt, hogy következménye lenne annak is, ha valaki nem teljesiti a tervekben vállalt feladatokat. Maróti Egont Ezekkel a.jelenségekkel kapcsolatban támaszkodnunk Sellene a patronáló tanárok munkájára, előbb kapnánk igy jelzéseket. A KISZ-nek is bátorító féladata kell hogy legyen, hogy a hallgatók el is merjék mondani a problémáikat. A tanterv egyeztetését szüksé­gesnek tartja, pl. a latin-történelem szakon az ókori történelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom