József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1969-1970, Szeged
1969. december 4., III. rendes ülés
\<oS-5-\ / fokozat elnyerésének kérdésében nem intézkedhet. Ezektől függetlenül a fent említett magásabbrendü jogszabály a javasolt intézkedést tartalmazza# Ez a Szervezeti és Működési Szabályzatba is l?e kell kerüljön. így a javaslat nem indokolt# 5./ Javasolja, hogy a 3.§./2/ bek.c/ pontjában említett szövegrész, hogy az "értekezés tematikája" helyett az "értekezés rövid kivonata" kerüljön be a szabályzatba. De azt is javasolja, hogy még a kivonat készítés alól is mentesüljenek a bölcsész doktorjelöltek, mert ennek a kívánalomnak a karon nincs hagyománya, és a bevezetését semmi sem indokolja# E.B. állásfoglalás: K 6./ Javasolja a 3,§,6.bek.utolsó mondatának vagy legalább a gondolatjelben lévő szövegrésznek / ez "megfelelő szakmai irányítással történő"/ törlését. Helyette ezt a mondatot javasolja: " Csak olyan értekezést lehet elfogadni, amely az l.§./3/ bek. a/ pontjában előirt követelményeknek megfelel#" E.B# állásfoglalás: A javaslat ellen száll, hogy a jelöltnek a megfelelő szakmai irányításra lehet szüksége, s ezt/mindenképpen indokolt megadni. Ezért a változtatásra nincs szükség. III. Természettudományi Kar 1. Javasolja, hogy az l.§.3.bek.b/ pontjában az "első" melléktárgy megjelölés helyett " egyik" melléktárgy szerepeljen. E.B. állásfoglalás: Az "első" szót a miniszteri utasítás használja, sőt a másik melléktárgy előtt a "második" szót is# A javaslat elfogadása esetén a "második" szót "másikra"-ra kellene változtatni,