József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar tanácsülései, 1963-1964, Szeged

1964. február 12., II. rendes ülés

▼aló részvételüket* Tehát azon hallgatók részére* akik vállalkoznak rá ős akik nem panaszkodnak,hogy o miatt túlterhelésük lesz, javasolja a kollégium felvételét.Minthogy azonban felkerül a pedagógia ás lélektani anyag szükségessége is, azt hiszi megengedhetetlen lonne,hogy össze* ütközés legyen a hallgatók hivatalos lélektani és pedagógiai képzésével* Amennyiben a Kari Tanács amellett dönt.hogy ilyen kollégium bevezetése szűk* séges, akkor ezen tárgyaknál a koordináció elvégzé­se elengedhetetlenül szükséges* V&gvölay1 András Bálint professzor hozzászóláséval egyetért.A helytörténeti foglalkozások beállíthatók a szakkörök tematikáját a«Arra a kérdésre.hogy mi in­dokolja a jogászÖk‘^éíai'ólówoi rövidobb idejű kép­zési idő megállapítását megjegyzi,hogy a jogászok az uj tanterv szerint csak 4 évig járnak egyetemre, így egy évvel kevesebb idő áll rendelkezésükre* A koordinációt szerinte is meg kell valósítani* A tár­sadalmi síkon folyó nyelvoktatás kérdése uj szem­pontot adott,amely véleménye szerint a nyelvszakos tanárok, de különösen a két nyelvszakosoknak jelent­het fokozó erőt* Nagyon szívesen venné,ha flakonézai elvtárs Írásban fektetné le elgondolásait és amennyi­ben a Kari Tanács, a koordinációs bizottság létreho­zásában dönt, ezen bizottságnak fenti kérdés eldön­tése is feladata lenne* A Dékánnak az első oldal második bekezdéséhez fűzött hozzászólására válaszolva meg kell mondania,hogy nem állott szándékukban még burkoltan sem szakról lesséini.arra gondoltak itt,hogy az ilyen képzésben részesült hallgatókat a társadalmi munkás népművelői munkakörrel szívesebben bízzák meg* Az elhangzott vélemény figyelembevételével ezen bekez­dést el lehet hagyni* A müvelödé^szociológiáról elmondja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kezelésében a népművelés keretén belül megalakult egy csoport,mely a marxista szociológia kérdésével foglalkozik*ügy gon­dolja, hogy miután ezen anyag perspektivikus az egy fél­évi 1 éra tartamú előadás nem lesz probléma*

Next

/
Oldalképek
Tartalom